William Klein és Daido Moriyama

Fényárban úszó felhőkarcolók, neonfényes, közlekedési lámpákkal tűzdelt utcarészletek, sebtében elkapott, erősen bemozdult alakok, szemcsésre nagyított éjszakai jelenetek monokróm világa. Homályos végtagokkal piruettező kislányok, rendőröset játszó kisfiúk a külvárosi utcák slumjeiben.

Két világhíres fotóművész találkozott az októberben nyílt londoni Tate Modern retrospektív kiállításán, az urbánus élet elismert streetfotográfusaiként. A New York-i születésű, de később Párizsban élő, hajdan divatfotózással is foglalkozó, mára már tisztes korba ért William Klein és a japán Daido Moriyama. Mindketten felforgatták az elődök fényképészeti formanyelvét, erősen disszeminált, a kompozíciókat ironizálva szétbontó, utcára vitt vágyaktól terhes, homályosra és szemcsésre tördelt ábrázolásmódjuk forradalmasította a divatvilág csillogó és a városképek hagyományosan megkomponált kifejezésmódját.

William Klein szülei magyar zsidó emigránsokként érkeztek a tengerentúlra. Klein két év németországi és franciaországi katonai szolgálat után a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be, majd Ferdinand Leger tanítványaként festészetet tanult és érdeklődött – elsősorban a bauhaus hatására – az építészet iránt. Akkoriban absztrakt expresszionista murálok festése és kinetikus szobrok építése mellett fényképezett. Egy párizsi kiállítása alkalmával figyelt fel rá az amerikai Vogue-tól Alexander Liberman, aki divatfotósként szerződést ajánlva Kleinnek támogatta New York-ról szóló fotográfiai albumtervét is. A fényképek azonban a metropolisz sötét oldalát bemutatva botrányosan rendbontóra, vulgárisra és nyersre sikeredtek ahhoz, hogy megjelenhessenek a divatlap támogatásával Amerikában, így a fotókönyv végül is egy francia kiadónál látott napvilágot 1956-ban. A New York-i albumot egy római, egy moszkvai és egy tokiói követte a sorban. Klein széles látószögű objektívet, hosszú expozíciót, külső, sokszor utcai helyszíneket sűrűn alkalmazva változtatta meg a divatfotográfia formanyelvét.

Ugyanezt tette Moriyama is, aki a háború utáni japán fényképészetet forgatta fel a The Provoke magazin hasábjain többek között éppen az amerikai nyomdokain járva. Jó pár évtizede rója a sötétség leple alatt lüktető nagyvárosi utcákat kevésbé feltűnő kompakt gépével, utólag szerkeszti, legtöbbször fekete-fehérre színezi, printeli és albumba rendezi az urbánus portrékat. A 60-as években feltűnő fényképész gyakran eredt utcára vonuló szubkulturális létmódok, háborúellenes mozgalmak nyomába, képei szinte már az egész világot bejárták. Klein és Moriyama munkái egyaránt provokálnak, felzaklató expresszivitásuk kevésbé hatásvadász, sokkal inkább az őszinteség igényével fordul nézője felé. Akár csak az a Klein-fotó, melyen egy fiú fegyvert szegez fotósára.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.