Omázs 14/43. | Giorgio de Chirico és Marcin Wasilewski

Mindekinek kiáltania kell. Nagy pusztító, romboló munkát kell véghez vinnünk. Kisöpörni, kitisztítani mindent.” – írják 1918-ban kiáltványukban a dadaisták. A nagy észvesztésben (Alfred Jarry kifejezése) fel kell rúgni a nyelvi, művészi formák és erkölcsi normák értékeinek szentségét. Az I. világháború közönyének és nyugtalanságának időszaka előtt, jóval megelőzve a szürrealistákat (hivatalosan 1924-ben fellépő kiáltvány előtt), már az 1910-es években is születtek Giorgio de Chiricótól (1888 – 1978) enigmatikus álomvilágba merülő rejtélyes festmények, időben ő volt ugyanis az első a modernisták között. A Nyugtalanító múzsák 1916-ban született, mely a szobrok és árkádok korszakát zárta le. Korai képein látomásos világa díszleteiként sorakoznak árkádokkal szabdalt elhagyatott terek, oszlopcsarnokok, szobrokkal díszített paloták, ahol néhány magányos járókelő hosszú árnyékot vet. Üresség és távollét szomorúságát enyhíti Chirico csendes, apokaliptikus világának animálása. Marcin Wasilewski Elveszetett értelem (2013) című lengyel rövidfilmjében a festő képeinek kellékeit és tereit megkísérli mozgalmassá tenni, történetet is ad a szürreális miliőnek, melyet a pergő ritmusú zene is dinamizál. Férfi és nő egy fénykép alapján próbál egymásra lelni az elhagyatott oszlopcsarnokok között. A kalapos úr hölgye után ered, de nemsokára elveszíti a fejét.

Az óra rejtélye, 1911.

Piazza d’Italia, 1913.

A jós jutalma, 1913.

Nyugtalanító múzsák, 1918.

   festmények via wikiart.com

Reklámok