Képpraxisok. Hegedűs 2, Lévay, Váli

A valóság miniatürizált sejtekből, mintákból, emlékekből, parancsmodellekből áll elő, és végtelen sokszor reprodukálható. [… a szimulákrum, a szerk.] Hiperreális: kombinatorikus modellek eredője egy atmoszféra nélküli hipertérben.” Valós és nem valós világok együttélése a két dimenzió sokféle viszonyára adhat lehetőséget, melyek közül a lételméleti tudósok három fő irányt különböztetnek meg. Egyes interpretációk szerint a regiszterek szabadon vehetnek át elemeket egymástól, átjárhatóak. A kiválóan „squasholó” Baudrillard szimulákrum elmélete azonban abban hisz, hogy a másolat eltörli az eredetit, a valódi megszületésére még csak esélyt sem ad „mindig a képek gyilkos hatalma, ami a valódit, a modellt fenyegeti”.

A szimbiózis teóriája szerint a modell világának határai elválaszthatatlanul összenőhetnek, egymást segítve, kiegészítve kapcsolódik össze a másolattal. Az összeolvadáshoz a rendszereknek bizonyos mértékben nyitottnak kell lenniük egymás felé, annyira hogy egyes elemei kicserélődjenek, megforduljanak. A Műcsarnok a francia filozófus radikális, saját nihilizmusába dőlő tételére hivatkozva a szocreál dialektikus materializmusával birokra kelő kritikáját kísérli meg, a 60-es évek és a ma miliőjét kopírozva egymásra. A „szimuláció művészete egy ironikus minőség, amely feléleszti a világ külsőségeit, hogy aztán lerombolja őket. Különben a művészet nem csinálna mást, mint saját holttestére fenekedne, ahogy azt manapság gyakran teszi. Nem kell ugyanazt adni ugyanahhoz és így tovább, a végtelenségig. Ez szegényes szimuláció.” A Baudrillard üresség teóriáját Váli Dezső zsidótemető témájú szimulákrum projektje igazolja, az elhagyatott, művész nélküli műterem belső kataton rekonstrukciójával, a hiány tragikus dramaturgiáját emelve piedesztálra. A rotunda csendkottáival végződő középső szekciójában a medializált világ tengerentúlról érkező első lépéseit (televízió) világhírű ikonjaival teszi meg, szemben a vasfüggöny mögötti panelek játszótereivel. Hegedűs 2 László fotóportréiban életre kelő hologramszerű illúziókeltést (a holográfiát 1947-ben találta fel az Angliába emigrált Gábor Dénes, melyért 1971-ben Nobel-díjat kapott) szintén végletesen kiábrándító dichotómiában adja elő a francia gondolkodó: „A kép a valóságról alkotott kétdimenziós absztrakció, amely kivon egy dimenziót a való világból, ezáltal megteremti az illúzió hatalmát. A virtualitás ellenben bevisz bennünket a képbe, újra létrehozza a háromdimenziós realista képet (amelyhez hozzáad egy negyedik dimenziót, hogy egyfajta hiperrealitás keletkezzen), ezzel megsemmisíti az illúziót (időbeli megfelelője ennek a „valós idő”, amely önmagába zárja az idõ körét a pillanatnyiságban, tehát eltörli mind a múlt, mind a jövő illúzióját). A virtualitás a tökéletes illúzióra törekszik. Ám egyáltalán nem a kép (és a jel vagy a fogalom) teremtő illúziójáról van szó. Újrateremtő, szórakoztató, realista, utánzó, hologramszerű illúzió ez. A reprodukció tökéletessége, a valóság új kiadása által véget vet az illúzió játékának. Nem törekszik másra, mint a valóságnak saját mása általi prostitúciójára és kivégzésére.”

Váli Dezső: Műteremtotál, plakáthoz via Műcsarnok

Váli Dezső: Műteremtotál, plakáthoz via Műcsarnok

Lassan hozzászokik a szemrevételező, hogy a következő termek szószerinti, jelenvalóra konnotált fényképeit, installációit a valóság rögéhez kösse és megérkezzen a földre. Játsszon a formákkal, szózsonglőrködjön. Az irodalmat persze lekörözni nem lehet és a tudományelméleti diskurzusok sem kerülhetőek meg, ha nem csupán átadni kívánjuk magunkat a Marilyn Monroe és Elvis Presley tekintetű művészet csáberejének. Lévay Jenő keleti szárnyának illúziókeltő tájképeit, irodai mappáit, páternosztereit, a gyár színtereit kanonikusan keveri az ismert szépirodalmi költőkkel. A híres kortárs író kínrímes himnusza az Élet és Irodalom megsárgult hasábjain csodaként harangozza be a xerox-masinát. A zsoltárok archaikus emelkedettsége, a sóhajlétrák írógépes, virtuóz mulatsága az ancien regime letűnt labirintusában hagyja kifulladni az önmagát dekonstruáló posztszocreál izgalmát. Műértők – miután a kamera dekonstruálta testképüket – korhűen sóhajtozhatnak Andy Warhol Campball Soup-sorozatáért valahogy úgy, ahogy Baudrillard akadt meg az igaz-hamis végleteiben: “Ez ellentmondásnak tűnhet, pedig igaz: van „igaz” és van „hamis” szimuláció. Amikor Warhol a hatvanas években megfesti a Campbell Soup sorozatot, az a szimuláció és az egész modern művészet szenzációs eseménye: az áru-tárgy, az áru-jel egyszerre ironikusan szakralizálódik – ez az egyetlen rituálénk maradt, a transzparencia rituáléja. De amikor a Soup Boxes sorozatot festi 1986-ban, már egyáltalán nem alkot szenzációsat, csupán a szimuláció sztereotípiájában hoz létre valamit. 1965-ben az eredetiség fogalmát támadta – eredeti módon. 1986-ban az eredetietlenséget reprodukálta, nem eredeti módon. 1965-ben az áru művészetbe való betörésének esztétikai traumájával foglalkozik egyszerre aszkétikus és ironikus módon (az áru aszketizmusa, egyszerre puritán és varázslatos oldala – rejtélyes oldala, ahogy Marx mondta), amely egy csapásra leegyszerűsíti a művészi gyakorlatot. Az áru zsenialitása, gonosz szelleme a művészet új zsenialitását hozza létre – a szimuláció szellemét. Ebből semmi sem marad 1986-ra, hacsak nem a reklám szelleme, amely az áru új korszakát illusztrálja. A szimuláció (gonosz) szellemében hiszek, nem a kísértetében.” A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület által évekkel ezelőtt elindított lövölde téri 1×1 óriásplakát projektjeként Hegedűs 2 László legújabb darabja látható. Képpraxisok tárlathoz kapcsolódóan kerekasztal-beszélgetést, könyvbemutatót (2Könyv), koncerteket és könyvtort celebrál majd a Műcsarnok.

Képpraxisok
Műcsarnok
2014. december 13 - 2015. február 1.
Reklámok

Képpraxisok. Hegedűs 2, Lévay, Váli” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Best of Best 2015 | Pont

Hozzászólások lezárva.