A hét műtárgya 15/24-25. | Csontváry Kosztka Tivadar: Tengerparti sétalovaglás

„A természeti motívum nem cél, hanem eszköz, hogy megértve a természet alkotó erőit, a művészet alkotó ereje segítségével olyan világot teremtsen, amelynek létokát már nemcsak az adja, hogy utánoz valamit, vagy viszonyul valamihez, hanem léte folytán öntörvényű mikrokozmosszá lett, és nincs más célja, mint belső meghatározottságának a kibontása.” – írja a ’70-es években Csontváry Kosztka Tivadar monográfusa, Németh Lajos. Utolsó festményei egyikeként tartják számon az 1909-ben, feltehetően Nápolyban festett Tengerparti sétalovaglás címűt, de ebben az évben készült el a Nyolcak csoportosuláshoz tartozó, a Duna melletti Nyergesújfalu környékéről készült Kernstok Károly-festmény, a Lovasok a vízparton. Csontváry a szinte egyforma nagyvonalúsággal kezelt, felöltöztetett figuráinak sziluettjeit hasonló tájképpé komponálta. A patikus-jogászból lett festőművésznek 1884-től a Nógrád megyei gácsi gyógyszertár nyújtotta azt az anyagi biztonságot, melynek köszönhetően a vándorpiktor Hollósy-iskoláját kijárva tanulmányútra ment Párizsba, Rómába, Dalmáciába, Kairóba. A környék szülötte az alsóesztergályi lelkészcsaládból származó Kubányi Lajos magyar, fotórealista technikájú zsánerfestő is, aki szintén eredménytelenül próbálkozott a gyógyszerész szakmával, inkább Szinyei Merse Pálhoz hasonlóan gazdálkodott birtokán, de a környék uradalmai, a pécsi püspök és számos mágnás is ellátta bőven megrendelésekkel. A festő alakját a szlovák irodalom is megörökítette, ahogy fogatával gyakran pompázott, érthető hát, hogy különösen kedvelte a lovakat témájául választani. Így tett Csontváry is, aki ezúttal a központi mélykék árnyalaton kívül kevésbé a harsány, élénk pasztellszíneket vitte fel vásznára csoportképének megfestésekor. A háttér hegyormainak feszültséggel teli mozdulatlanságával párhuzamba vonható az öbölszerű tengerpart lovasainak egymást beváró, ráérős mozgalmassága. A rendhagyó kolorit kiemeli bíborszínű lovát délceg urasan megülőt és nyergében nőiesen léptető hölgyét. A mészégető előtti pár sokkal inkább szervesül a tájba, mely maga is kettévált természetes és ember alkotta tereptárgyakra, puritán egyszerűségük a csoportosulás mindkét oldalán feltűnik. A geopolitikai meghatározottság „tengerei” szürreálisan érnek össze a parti fövenyen. Érdemes a szellemi halhatatlanságban megszállottan hívő, a zsenialitás bűvkörében alkotó Csontváry képei előtt hosszabban elidőzni, távolabbról szemlélni, hogy feltárni engedjék a maguk grandiózus tájegységeiből előbújó, szűkösebb fókuszú, panteisztikus valóságukat. A brüsszeli Világkiállításon „A modern művészet 50 éve” tárlaton 1958-ban szereplő Tengerparti sétalovaglás képe Grand Prix-t nyert.

via slideplayer.hu

via slideplayer.hu

Reklámok