Tévéfilmek | 3. Magyar Filmhét

A Magyar Filmhét jelöltjei és díjnyertes játékfilmjei a televíziózás hőskorát idézik. Klasszikus, szerzőhöz hű szépirodalmi feldolgozás, sokszínűen kiaknázott retroszatíra, detektív nélküli, hideglelős, kortárs krimi, háborús parabola a frontvonalak mögül gazdagítja a reményteljes palettát, a felhozatal kiutat keres a nyolcvanas évek mozifilmjeinek unalomig ismételgetett dömpingjéből. A Legjobb tévéfilm progresszíven tradicionális kategóriája otthonosan helytállt a Magyar Filmhét mozivásznain. 

Szigorú puskacső fogadja a hazatérő Petit, aki rögtön ki is tűzi magára névcéduláját. Főhősünk egyetemi előadásról érkezik, a doktorandusz szakterülete a memória túlműködése, a hipermnézia, de előfordul, hogy ókori bölcsek nyomán memobajnokokat is farag diákjaiból. Nem csoda, ha szívügye disszertációjának témája, hiszen apja időskori emlékezetkiesésben szenved. Lónyai Péter – egy botcsinálta felcser szorgalmával követi el műhibáit – például otthonában összeereszti kísérleti páciensét, a szenzációs önéletrajzi emlékezetű Ervint feleségével és a kedélyes háziúrral is. Ultiznak, kóláznak, presszóban ejtőznek, lassan egy kis hazai retro Borgman kezd kibontakozni a papa memóriadefektjéből, aki mindent a feje tetejére állít. Tasnádi István Memo tévéfilmje az emberfeletti hipermnézia betegségét szimulálja, a felejteni képtelen elmeműködést eidetikus emlékekkel, szinesztéziával kódolt, protopátiás érzékenységgel. Kísérteties jelenségnek látszik az ősi patinájában csillogó makacs kór a virtuális éra hajnalán, Seress Ervin feltartóztathatatlanul ömlő skatulyás emlékhalmai dacosan kiszorítják az elvonatkoztató, telepatikus gondolkodást, burleszkjükben néha dereng csak fel a beteg kreatív elméje, akkor viszont nagyon. Peti cirkuszi porondra állítja kutatása tárgyát, freudi díványra fekteti az ideglázas alvajárók éberségével hadaró Seresst, még az oroszok is feltesznek néhány tréfás kérdést a labirintusjáró idültnek, akiről végül kiderül, nem is olyan reménytelen eset.

Legjobb tévéfilm forgatókönyv: Tasnádi István (Memo)

A Szürke senkik háborús drámája erdőben botorkáló I. világháborús bakák szürreális esete a szelíd postagalambokkal. Sziklaszilárd védőbástyák, rádióadók felderítő állomásai helyett dezertőrökként leszakadó különítmény kúszik egy galambdúccal felfegyverzett olasz központ felé.  A madárraj a nagy honvédő háború horrorjában szatirikus kényszerképzetekkel átszőtt jelképpé válik, ahol a monarchia katonájának felszerelése a csajkája, a pokróca, a puskája és a konzervei. Rádiónak nyoma sincs, a szürreálisan elmaradott felszerelés, az értelmetlennek tűnő küldetés a lezüllött hitleri másodikat azonnal mennyekbe vágtató technikai fellegvárrá emeli tehergépkocsikkal, tankokkal, tengeralattjárókkal, gázkamrákkal Évezrednyi távolságból ülnek meg az avarban kotorászó sáncok, a teknőbe süllyesztett katonai bázisok bunkerhálózatai. Picasso és Noé szarkasztikus békegalambjai valóságtól elrugaszkodottan nosztalgiáznak sosem volt világháborús állapotok után, a karakteresen megrajzolt szerepek inkább a szabadságharc kaotikus moráljánál időznek. Labancoknál, kurucoknál, muszkáknál. Nagy kajánul a béke üzenete is beköszön az utolsó filmkockákra, egyetlen túlélőként a galambdúcot cipelő kiskatona tekerheti ki végül a papírfecnit. Halálraítélt öndestrukció az irónia célkeresztjében téblábol, kúszik-mászik a bozótosban Raduval, a román óriással, Krämerrel, az osztrák tizedessel, Molnárral, a bolsevikkal és a gimnazista Dömével, a galambásszal.

Legjobb tévéfilm: Szürke senkik – producer: Lajos Tamás (Film Positive Productions) | Legjobb tévéfilmrendező: Kovács István (Szürke senkik) | Legjobb tévéfilm férfi főszereplő: Kovács József (Szürke senkik)

Almási Réka Tranzitideje egy tehetős ötvenes cégvezető tudattágítása a virtuális szektáns egyház prófétájával, ahol a váratlanul bekövetkező szívinfarktus tranzitidejében muszáj az újdonsült hívőnek mihamarabb bűnt vallania és aztán mindent jóvátennie. A csalfa férj kártyavárában méltányos vég nincsen, az alapítványi számlára kimentett vagyonnál már csak az offshore számlák szörnyűbbek, a kibertér zacskónyi fehér porrá szűkül a feleség kezében, a gyermeket váró szerető pedig a kórház felé menet hirtelen eltűnik egy kanyarban. A létszámcsökkenés, a kétesen szerzett vagyon jottányit sem zavarja a ravasz feleségét maga mellé állító férjet, hogy a rossz álomnak tűnő kibergyónás után boldog családi életet éljen gyerekeivel. A kibertér és a valóság közötti összefüggések ugyan egyértelműek, de bizonytalanul homályló igazságvilágaik konklúziók nélkül bujdokolnak a szerelmi légyottok sűrűjében, aranyember főhősünk új élete romokban heverni látszik, bűnei egyre csak szaporodnak, hidegvérrel elkövetett, krimibe illő bűncselekmények szálai gabalyodhatnak ki a dialógusokból kegyes, kétes hazugságok erdejébe szőve. Klasszikus bűnügyi történetekért rajongóknak bizonnyal hiányozna a detektív alakja, aki meghozza a Tranzitidő hőn áhított bűnhődésének, kibogozott cselekményszálainak valódi végét.

Legjobb tévéfilm női főszereplő: Kerekes Vica (Tranzitidő)

Nem úgy Móricz Zsigmond Barbárok adaptációja, A fekete bojtár, ahol a juhászt meggyilkoló pusztai ember bíróság előtt felel a tettéért, melyért az elbeszélésben 25 botütés ítélnek büntetésül. A szépirodalmi mű filmfeldolgozásában a rendező, Vitézy László megtartotta a szikes, só marta vidék ízes beszédét, a szikár kifejezésmód ridegségét, az emberi kapcsolatok fájdalmát, a néhány viseletbeli, használati tárggyá redukálódott bűnjelet. Az édesapától megörökölt vastag derékszíjat, az édesanyától előkerülő ládafia könyveket, a nyájtól elkóborló, vonat elől elhajtott juhot. Jól érezteti a betyárvilág törvényen kívülálló barbárságát, ahol idegennek helye nincs, az apátlanságra jutott juhász ellen – annak minden jelképes attribútumával – kegyetlenkedésben kiteljesedő farkastörvényeket érvényesít az idősebb, erőszakosságával aszociális normaszegést szül. Dávid Góliáttal küzd, a bűn kényszerű harapófogójának megvallása pusztán holdudvart kerít magának.

Advertisements