Mentés másként

Az efemer médiaművészetet hamar kikezdi az idő vasfoga. Új programok, egyre kézre állóbb formátumú eszközök születnek, a piac is szereti folyvást fejleszteni magát, a tegnap ormaival riogatni a felhasználót. Nem csoda, hogy a Ludwig Múzeum “Mentés másként…” – Mi marad az újmédia-művészetből? kiállítása restaurációt, állagmegóvást sürget, második alkalommal hirdet konferenciát digitális műtárgyak megóvására. Szárnyukat próbálgató videóetűdök, alkalmazott művészeti ágak, dokumentációk felett bábáskodik az idő, ahogy az ősi techné márványhoz, festékszagú vászonhoz, celluloid tekercshez szokott kezei a pixelkockák mozgó horizontjával ismerkednek. Nem véletlen Csörgő Attila kinetikus, stabilan földön álló playmobilja, építményének fotocellái zörögnek-csattognak a túl közel merészkedőkhöz. A tágas vetítőtér szűkösebb falak közé szorul, a testre feltartóztathatatlanul boruló audiovizuális kavarodás kinetikus mozgásának szédítő imitációja nyomán mintha a kelleténél több dimenzióban lépegethetne az, aki elzárja észlelőcsatornáit a tudatos percepciótól, hogy érzékelje fluxusban mozgó testére centrifugálisan ható erővonalakat. A mindenható befogadói tekintet ugyanakkor – a rejtőzködő szabályszerűségeket megkeresve – viselkedhet éppen ellenkezőleg is, dervis táncot lejthet az ellenerők árnyékában. Waliczky Tamás videoinstalláció Trilógiájának A kert című gyerekrajzokat idéző darabját a tárlat tematikus hajtómotorjaként sejtelmesen keríti el a fekete bársonyfüggöny csendje.

Szinte tudományos kurátori ambícióval üti fel a fejét az első terem metafilológiai alapossága, utalva az első digitális adathordozók monstrum jellegére, kellő iróniával mára már a mikrochipek is az alsó polcra, vitrin mögé kerülhetnek. Nullás-egyes mátrixbirodalommal ismerkedés kezdeti lépéseinek amatőrségét a precíz mérnöki tervrajzok, elemző folyamatábrák leplezhetnék, mégis inkább a haladás szakaszos modellezése a fotózás kontaktképeinek kihagyásos hálózatával ironizál szolidabb feminin és grandiózus maszkulin méretekben, egy cseppnyi keserű mellékízzel a szájunkban, figyelmeztetve az óvatos és tudatos nézői magatartásra. Természetes, hogy a médiaművészet hőskora aztán megtalálja a maga szintén önreflektív, alkalmazott területeit, a műfajtörténet formanyelve hirtelen lépést váltson a századforduló történelmi évszámainak jármában. Rögtön egy egész nép kivonulásának témáját ismerteti a többcsatornás installáció, mely óriási mérföldkőnek bizonyul, a tantermek didaktikus tablóképei megnyugtató – kissé a fikció érzetét keltve – biztonságban sorakoznak a falakon. Jöhet is hamarjában az üzeneteket cryptogramszoborrá alakító projekt, a DOS monitorfelületű teleportáció szimulálás, a harcos mimikrijét leleplező, külsejét felismerhetően eltorzító képátalakítás, mely jobbára bőrszínhez, katonai kiképzéshez és írógéphez köti az írástudatlanság mérséklését, a félanalfabéták problémáját. A fantaszták posztstrukturális, kinetikus kreációival lépnek ki a digitalizálódó ’90-es évek hétköznapjaiból, a praktikum leveti súlyos béklyóit, a metavizuális ars önmaga alkotói pozícióját a stílusirányzaton kívülre helyezi, berregve, csattogva, sípolva elégedetlenkedik, nárcisztikusan élcelődik. Az emberi attribútumok konkrétan és elvontan átgondolt panoptikumában (arc, toll) megelevenedik a többértelmű megfeleltetések instabilnak ábrázolt viszonyrendszere, az elméleti és gyakorlati eltérésekből fakadó hiány diszkrimináló rögzítetlensége (virágszedő, író kézhez társítható asszociációk, egyezményes jelek, eltérő társadalmi értékrendszerek), mely tiltott kategóriából felszabadított önkényuralmi jelképek komplex okkult összefüggéseinek, előítéleteinek harcmezejére vezet. A kiállítás műveit többnyire werkfilmek kísérik, – a kurátorok, Kónya Béla Tamás és Peternák Miklós felvezető szövegükben interjúnak nevezik – ahol a művész számot adhat az alkotói folyamatról, kézjegye azonban nem közelíti, inkább távolítja a keletkezés rejtelmeiről szóló tudnivalókat, némelyikük valóságos karikatúrája az ihletett pillanatokat feltáró, túlzott elvonatkoztatásnak.

A tárlathoz március 23-24-én MAPS 2017 címmel kétnapos konferencia is kapcsolódik, amelyen nemzetközi hírű szakemberek – a New York-i MoMA, a londoni TATE, a madridi Reina Sofia, az amszterdami LIMA, illetve a berlini Humboldt Egyetem restaurátorai és professzorai – tartanak majd előadást a médiaművészet megőrzésével kapcsolatban.

címlapfotó via részlet Sugár János Az analfabéta írógépe című videóinstallációból

"Mentés másként…" – Mi marad az újmédia-művészetből?
Ludwig Múzeum
Kurátorok: Kónya Béla Tamás, Peternák Miklós
2017. február 23 - március 26.
Reklámok