Baselitz

Apokaliptikus groteszkkel borzolt flamand műhelyek, zordul tagolt norvég fjordok és amerikai happeningek expresszionizmusán törte át magát Georg Baselitz (1938), hogy megtalálhassa a poszttraumatikus ’50-es évek végére a keményvonalasan retrográd figuralitástól és divatosan progresszív absztrakciótól kötelezően eltartó, egyedi formanyelvét. Bódi Kinga társkurátor hangsúlyozta a napjainkra igencsak felkapottá vált berlini képzőművész – hol lassulónak, hol gyorsulónak észlelt – történeti időszemléletét, melyben az ember természeti erőknek kiszolgáltatott lénye szükségszerűen a lineárisan haladó tengelyhez igyekszik kötni magát. Ironikusan viszonyul az örökkévaló transzcendencia különféle vallási tanításokat mozgósító konnotációihoz – a test egyediségétől megszabaduló reinkarnációhoz, a keresztény hívők feltámadásához, a jutalomból kiérdemelt túlvilági élethez -, a testkép szinte mumifikálódik a vásznakon, gyakran animális vagy növényi attribútumokat vesz fel kezei alatt.

G-fej, 1987, Olaj, bükkfa
99 x 65,5 x 58,5 cm
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
Fotó: Jochen Littkemann, Berlin © Georg Baselitz via Magyar Nemzeti Galéria

A világháborúban megdicsőült, szinte istenszabásúra faragott hősi, nemzetiszocialista testideálja premier plánban veszíti el izmos kontúrjait, a sokszor feketére színezett háttér – a maga technikai sokszínűségével – táj nélkülisége, civilizációtól elhagyatottsága szikár műtermi keretek közé szorult, két fekete koponyát mintázó, tárlatot záró, hírhedt zéró szobrához is kapcsolódik. Baselitz nemcsak a drezdai bombázás dermesztő, háborús propaganda-újságkivágásaira, mozijeleneteire támaszkodhatott sorozatai életre keltésekor, de az Újrajátszott múltnak a ’90-es évek balkáni háborús áldozatainak folyamatosan zajló exhumálása is fájdalmas aktualitást adhatott. Fejjel lefelé fordított festményeire, hatalmas méretű grafikáira a festéket legtöbbször a földön kiterített fehér vászonra hordta fel, gesztusszerűen, ujját sokszor ecsetként is használva, megőrizve a kompozíció figurális jellegét, műveit közben felállította, így a csurgatás technikáját is alkalmazta. Tetejére fordított világának groteszkjét szobrainál már nem érvényesítette, a tárlat habkönnyű, fekete záródarabja hátborzongatóan súlyos tanulságként függeszkedik a kiállítótérben.

Először is, kérem szépen, 2014, olaj, vászon
300 x 212 cm
Albertina, Bécs, Batliner-gyűjtemény
Fotó: Jochen Littkemann, Berlin © Georg Baselitz via Magyar Nemzeti Galéria

Ősi, vénuszi termékenységi torzó a tárlat nyitányaként a fizikai erő stabilitását reprezentálja, a szépségideál szimmetrikus arányait a bálványimádás sárgája színezte be, a gőg kékje festette szakrálisan foltosra. Hiányból építkező szerkesztői elv végigkíséri a nagyszabású tárlatot, hiátuskomponáló alakzatai drámai linómetszetein a caravaggiesque megvilágítás naturális zaklatottságával tűnnek ki. Dia negatívként lendül át a kiragadott téma a kiállítótér metszetekkel szembeni oldalára, még a fotóművészet műfajkritikája is könnyedén elképzelhető a fehérbe borult, megistenült totemállat hűlt helyére. Baselitz – hangsúlyozta a társkurátor – maga is jelentős metszetgyűjtő hírében állt, a firenzei manierizmus hatott rá leginkább, féléves olasz ösztöndíjának köszönhetően. Az Újrajátszott múlt impozáns traktátusa a hősökről készült Remix portrécsarnok, az eredeti, közel 130 darabból álló kollekció a 60-as évek társadalmában helyüket nem találó, meggyötört rebellis, partizán nemzedék apoteózisát ábrázolja.

Partizán (Remix), 2005, olaj, vászon
300 x 250 cm
Albertina, Bécs, Essl-gyűjtemény
Fotó:: Jochen Littkemann, Berlin © Georg Baselitz via Magyar Nemzeti Galéria

A sorozat képei éppen világ körüli útjukat járják, Stockholm, Bilbao múzeumaiban, Róma palazzóiban függeszkednek. Magyar közönségének a 2005-ben újrafestett szériát szánta a mester, melyben a lezárt szekvenciára figyelmeztető, remixtől berzenkedő kritikusok intésére sem hallgatva mégis csak újragondolta képeit, hogy egy dinamikusabbnak tűnő formakezelés festői nyelve bontakozzon ki. Drámaiságuk új perspektívája fenyegetően ironikus gellert kapott, melyben a visszafordulás öndestruktív korlátot vívott ki magának, jó nagy adag szarkazmusa a lineáris idősíkok kezelésének ignoráns elvéről árulkodik. Kelet ortodoxiája külön termet érdemelt, mely a történelmi, mitológiai hősök paradicsomi életképébe álmodott, mauzóleumban pihenő Lenin ikonjával indul, egyúttal utalva a kulturális különbségekre is.

Az asszonykérdés, 2010, olaj, vászon
270 x 207 cm
Magántulajdon
Fotó: Jochen Littkemann, Berlin © Georg Baselitz via Magyar Nemzeti Galéria

Az Újrajátszott múlt a már megszokott pályaképet taglaló portré arcképcsarnoka mellett inkább a Georg Baselitzet bemutató, vallomásokban bővelkedő, 2013-ban készült dokumentumfilmre hagyatkozik, melyre érdemes másfél órát szánni. A művész értelmiségi hátterét a vidéken élő család pedagógus apja adta, akit náci kollaboráció miatt tartóztattak le. Korai gyermekkora épp az eszkalálódó második világháború éveire esett, nem csoda hát, ha 1957-ben – akkor még a Berlini Fal nélküli fővárosban – inkább a nyugati negyedet választotta. A világégés utolsó bombázásait az ötéves kisfiú légópincében vészelte át, ahonnan csak a béke éveiben szabadult. Különállása miatt diákéveiben az akadémiával is meggyűlt a baja, később szinte művészi happeningként értelmezhető skandalumok kísérték obszcén kiállításait, melyek mind a szocialista, mind a kiüresedett, bezárkózó, csak az angolszász kultúra felé nyitó világrendből kiábrándult művészi identitáskeresés kétpólusú színpadán kaptak teret.

Sing Sang Zero, 2011, festett bronz
330,5 x 197 x 132 cm
Németország
A Galerie Thaddaeus Ropac, London-Párizs-Salzburg jóvoltából
Fotó: Jochen Littkemann, Berlin © Georg Baselitz via Magyar Nemzeti Galéria

Leger, Klee, Picasso, De Kooning, Jasper Jones, Lichtenstein mellett emlegeti a recepciókritika Georg Baselitz nevét, csúfságra felesküdött esztétikai programja a pragmatista egzisztencializmus tendenciáit kihívó vizuális válaszaiból eredeztethető. Folyamatosan New York, Berlin és Párizs között járatva meg magát, korántsem pusztán impressziókkal konfrontálja a valójában egyetlen háttérideológia mentén megosztott konzumtársadalmakat. A grafikai eljárások szerényebb táblakép formátumának grandiózusra, freskó méretűre átalakított portréi, tájképei egyedülálló ritmusban lüktetnek. Mindez white cube kiállítótérben, tematikusra rendezve méltán találhatja meg leplezetlenül őszinte hangsúlyait, vívhatja ki elsősorban a nyugati ortodox művészeti szcéna elismerését, ahogy az autoriter világrendbe ragadt posztszocialista országok ismételten magukra kényszerülnek vonni a múlt rekvizitumait.

Baselitz. Újrajátszott múlt
Magyar Nemzeti Galéria
2017. április 1 - július 2.
Kurátorok: Bódi Kinga, Alexander Tolnay
Advertisements