Laó szoknyák, Ramayana, dívák, Hádész és vörös fez: Múzeumok Éjszakája 2017

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum bambusznádas kerti kiállítóparavánjain vietnámi rizsföldek, portékával gazdagon megrakott hajók vízi piaca mellett az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított kulturális és természeti kincsek tablóképeit láthatta a közönség az idei Múzeumok Éjszakáján: a csókolózó mészkősziklás Ha Long-öblöt északon, a Phong Nha – Ke Bang Nemzeti Parkot a világ legnagyobb barlangjával vagy a Hoan Kiem-tavat (más néven Kard-tó Hanoi óvárosában). A múzeum nyári gasztronómiai ajánlata – a vietnámi étterem mellett (tavaszi tekercs, rizslisztből készült, édes mochi (japán sütemény), a Phin kávé ezúttal kimaradt) Szent Iván Éjre az eredetileg kókusztejből, Budapesten tejből és friss gyümölcsökből készült thai fagylalt volt, mely fagyasztó lapon villámgyorsan elkészített, hűsítő desszertként látványkonyhának sem utolsó attrakció. A Nagák, elefántok, madarak című, Laoszt és a környező országokat bemutató textilműves kiállítás termei zsúfolásig megteltek, jól állt a nagysikerű tárlatnak, hogy Kardos Tatjána, kurátor öltöztetőként a kerti pavilon színpadán mutatta be a francia gyarmatosítás előtti viseletet, a thai nyelvterületen élő, harmadik teremből származó ruhadarabokkal.

Rama, hindu isten száműzetésben feleségével Szitával és testvérével Laksmanával az erdőben, 1920 via Wikipédia

A műtárgyak szenzációja, a veregetett faháncsból készült férfibekecs, a tapa ugyan nem, de a női felsőtestet takaró sálszőttesek előkerültek, a magyar népviselettel rokon, bőven ráncolt rokolya inkább derékban elcsatolt lapszoknyaként debütált és a turbánkendő is többször – népcsoporttól, családi állapottól, anyagi helyzettől, életkortól függően hordták egykor a thai hölgyek – fejre került. Esküvői ruhának arannyal szőtt, különleges bordűrrel díszített szoknyát, hagyományosan szintén csőszabású, bő derékaljat hordott a menyasszony, melyet hajtásban vettek magukra. Blúzt – a francia gyarmatosításig – nem viseltek a nők, helyette sálkendővel fedték törzsüket. Ha idegen hordta ruhadarabjaikat, a szoknya rontást hozhatott előző viselőjére, így a korcot ilyenkor el kellett távolítaniuk. Laó parasztasszonyokat a hosszanti szállal mintázott – például keresztben csíkos – szoknyák jellemezték. Mezei munkájuk előtt hajnalban selyemkendőt öltöttek magukra és környékbeli szerzeteseiknek ételt, italt adtak. A thai férfi egykor ünnepi ruháját egyetlen hosszú textilből, nadrágszerűen hajtogatta magára. Délkelet-Ázsiában a hindu, rituális ramayana táncokat még ma is hasonló nadrágszoknyában adják elő.

A modern kori Vietnám viseletére a lágy esésű, pasztellszínekben pompázó selyem ao dai alkalmi népviselet (nadrág felett hordott bokáig vagy térdig érő, hosszú ujjú tunika együttes, mely oldalt mélyen felhasított), ahogy az a sebtiben menyegzőt rögtönzött divatbemutatón ki is tűnt, a menyasszonyi öltözék éke a glóriaszerű khanh vanh kalap. A hírhedt bambusztánc közben fiatalabbak és idősebbek egyaránt kapkodták a lábukat a deszkának csattogtatott rudak között. Ősi hangszereket megszólaltató kortárs koncerten „diszharmonikusan” előadott élő zenére gépi felvétel játszotta a harmonikus, tradicionális dallamot. A délutánt a hindu kultúrába a precízen, szinte mozdulatlan felsőtesttel akkurátusan kiművelt, pontosan szabályozott kéz- és lábtartásokkal előadott tantrikus tánc vezette át, zárásként pedig az esti kertmoziban az elefántját kísérő Pop Aye thaiföldi-szingapúri szatírát vetítette a múzeum.

Nem újkeletű már a 2010-ben megjelent Móricz Zsigmond naplóját övező döbbenetes felfedezés szabados sorai, változatos hangneme okán, mely az író 1924 és 1925 közötti időszakának feljegyzéseit, levélváltásait tartalmazza. Koltai Róbert által színpadra adaptált Napló-szilánkok felolvasóestje kitűnően árnyalta a kettős arcélű gyötrődő művészi karakterrajzot. A heves indulatoktól fűtött, kíméletlenül őszinte, naturalista író és a komolykodó komplimentekbe, kacifántos közéleti szócsatákba bocsátkozó, szakmai hírnévre áhítozó, színi kritikákat leső, szarkasztikus mosolyú hősszerelmes portréja bomlott ki a levelezésekből, valláspolitikai köntösbe is öltöztetett, nőügyei miatt őrlődő bonviváné. Gyűlölet, áskálódás hőzöngő fogságában tipródott a ’20-as évek derekára a színésznő, majdani felesége Simonyi Mária és szívügye, a tragikusan fiatalon elhunyt feleség, a csupán néhány levél erejéig megszólaló, csendes Holics Janka háromszögében. Móricz levélváltásaikban egymást szekírozó, társát hergelő szorításba kerül, szinte elfajultan extatikus sorokat ró az utálkozó féltékenység, a gyűlölködő követelődzés végletekig izzított kelepcéjében. Szomorú történetüknek sajnálatos módon egy pisztoly vetett véget. Az 1924-ben színpadra állított Búzakalász című drámájának hősnőjét a későbbi feleség, Simonyi Mária alakítja, akinek egyébként Jankát kellett megformálnia a darabban, a Napló-szilánkok hármójuk levélváltásával indul. A Műcsarnok két részben előadott felolvasó-estjét B. Török Fruzsina szerkesztette, hangfelvételről Molnár Piroska kitűnő érzékkel formálta meg Simonyi Mária alakját, közreműködött még Kertész Péter, Uri István és Szirtes Balázs is, az előadás művészeti tanácsadójaként Lukáts Andort üdvözölték a szervezők.

Részlet Orfeusz, aki minden értelemben megjárta az alvilágot című kortárs tánc és mitológiából, fotó Dömölky Dániel via Múzeumok Éjszakája 2017

Mire is van szükség a hádészi alvilághoz? Sejtelmes sötétségre, lila fényárban úszó impozáns csillárokra, bádog cowboyokra csőre töltött mordállyal Fock Mátétól és festőállványra tűzött Julia Geiszelhardt miniatűr kollázsokra. Ajánlott még egy alagsori Lapidárium is, hogy onnan indulhasson útjára a bűnös közönség #Orfeusz #Euridiké Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix duójának éjféli táncestjére, a híres páros kísérőiként a Díszterem felvilágának második emeletére. Az elbűvölő énekű isten, Orpheusz társnőivel fürdőző feleségét megleste Apollón fia, a pásztor Arisztaiosz, de menekülése közben megijedt hölgyet aztán halálra marta egy kígyó. Orpheusz szűnni nem akaró síratóénekére megenyhült Hádész, az alvilág ura és királynéja, Perszephoné is, felengedték hát Euridikét, de csak az ura mögött. A híres monda szerint azonban a férj mégis visszanézett rá, így hitvese kétszeres halált halt, végül csak elbúcsúzhattak egymástól. Szerelmi kettősük tengerparti felhőtlen első felvonása modernkori filmes emlék csupán már, – képeik mozisötétben peregnek a vetítővásznon – fiatalkori szalmakalapos, pamlagon könyvpakolgatós párosuk szikár izmos sziluettje megkomolyodva lépett felnőttkori második felvonásuk kettős karzat által szorított díszszínpadára. Az egymáshoz türelemmel közelítő, a bűnben egymásba tükröződő duó lassan veszítette el kimért, következetes, közös ritmusát. A férj türelme nem tartotta tovább kettejük távolságát, hagyta elhatalmasodni összegabalyodott testük pőre vitustáncát, tombolni a női düh fullánkját. Táncjátékukon úrrá lett a kaotikus indulat, a feleség meztelen kitárulkozásában lelte végül tragikus halálát, a férfi karjaiban. A vetítővászon geometrikus mintázata hol neonfehéren, hol vérvörösen vakította a két oldalt ülő közönséget sötét, egyenlítősdi játszmájukban. A hérosz férfi harcos, dühös lelkülete nem hagyta megadni magát a szemérmetlen női fürdőzésnek, a férfi házassága zátonyra futott. Hasonló mitologikus történet Artemiszé is, aki nimfáival meztelenül üti el az időt, Aktaion (Arisztaiosz fia) apjához hasonlóan ugyanúgy meglesi a hölgyeket a folyóparton, mire a feldühödött istennő szarvassá változtatta a vadászt, majd ráuszította nevelője, Kheiron kentaur kutyafalkáját, az apa – vadászebei által széttépett – fia halála után Szardínia szigetére költözött.

RuhaTÁR irodalmi divatbemutató elegáns hölgykoszorúját, Szabó Magda hősnőit Máté Gábor felolvasó estjének szövegterén Seres Tamás rendező, Bodnár Enikő, Gyulai Natália, Latin Anna, Molnár Virág, Nyiri Katalin, Pazicski Miklós és Szűcs Blanka divattervezők ruhakölteményeivel szabta át a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Korunk dívái Balsai Móni, Fátyol Kamilla, Takács Katalin, Tenki Réka, Tompos Kátya, Trokán Nóra és Udvaros Dorottya a nagy divatházakat idéző haute couture kastélybemutatók (Párizsban az emeleteket és a lépcsőket is bátran befogják a divatshow-okhoz) pikáns kreációit vonultatta fel az egykori Károlyi-rezidencián csipetnyi, izgalmas vaskalapossággal. Harsány színkavalkádnak nyoma sem volt, csillogott a rideg és merev impregnált orkán, malomkőgallér szerű, pöttyös bohóchullámok jártak nyakbavalóként az antracit utazó köpenyhez. Az asszonyszerepeknek jutott bőven a tűzhelynél is főzőcskézős, vörös kutyamintás cementszürke kötény együttessel, nyáriasan surrogott a vállakat egészen pőrére hagyó, vakációzó galambszürke kreppruha, a kutyasétáltatós, térd fölé érő grafitszürke ballonkabát pedig ölebbel vonult fel. A kutyabarát szürke rengeteg árnyalata kísértette a divatbemutatót, a képernyőn fotóportrék sorjáztak Szabó Magda születési centenáriumának alkalmából. Néha engedett azért a divattervező egy karcsú derekat szigorúan fogó, aranyos, széles obiövet is az úrias márványszürkeségbe, a már-már rokolyányi, rakottas szoknyaköltemény fölé. Mohó füstszürke, unatkozó férjvadász ezüst, álszerényen hivalkodó dolomitszürke, haragosan ajtófélfának támaszkodó hamuszürke, nagyvilágin hányaveti atlaszszürke, egészen sötét, házsártosan zsarnoki antracitszürke voltak a klasszikusra megbolondított formavezetés szinte monokróm színpalettái. Boldogan sóhajthatott fel a közönség a madárkákkal megtűzdelt bojt nélküli, török fez vörös filcfejfedője láttán!

címfotó Julia Geiszelhardt: Jane Odessa project via Magyar Nemzeti Múzeum, facebook

Advertisements