Folyamatos emlékezet

Korniss Péter (1937, Kolozsvár) Folyamatos emlékezet című kiállítása kevésbé retrospektív igényű, sokkal inkább meglepetésként szolgáló ajándék az első Kossuth díjas fotóművész nyolcvanadik születésnapjára. Kerekded teljesség, átgondolt lényegiség, változatos invenció, megbízható kompozíciós készség jellemzi az ötven évet átfogó, 1967 és 2017 közötti időszakból kiállított képeit. Társadalmi változás a hívószava a határon túli magyar falvakból zsidó zárványként elinduló tiszaeszlári brigád sorozatának, akik a monarchia századfordulóján érték el a vidéki régiók urbanizálódó nagyvárosait, száz évvel később pedig a globalizálódó fővárost, Budapestet.

Fejkendős lány, 1975, © Várfok Galéria, Budapest, © Korniss Péter

Önálló művészeti ággá fejlődött közben a fotográfia is, a világháborúk árnyékában a derűs, falusi zsánerképek magyaros stílusirányzatából nőtte ki magát a természetes fényt kedvelő, narratív, transzparens beállításokkal dolgozó, nívós fotóriport. Színes, „staged” túlzásaival az ezredfordulóra Korniss bemutatja az önironikus fénytöréseket, hogy végül miként is maradt hű a fotográfus – a különféle művészeti ágak fúziói ellenére – az alkalmazott műfajhoz, melyben pionírnak számított pályája kezdetekor, a ’60-as években. Vendégmunkás szavunk manapság már kevésbé használatos kifejezés a város és vidék között ingázókra, – hajdan kubikosként, napszámosként éltek a köztudatban az idényjellegű munkavállalók – a Folyamatos emlékezetben inkább a hátországtól elszakadt egyedüllétet, a távolságtartást emeli ki, mely groteszk ambivalenciát ad a népi hagyományokból építkező modernizációs törekvéseknek.

Frissen pingált szoba, 1969, © Várfok Galéria, Budapest, © Korniss Péter

Mezőségből, Székelyföldről, Felvidékről megörökített leletmentő képei a gazdálkodás hétköznapjainak, ünnepeinek földműveseiről szikár melankóliával, robusztus életerővel mesélnek: fiatal juhászbojtárról, szalmakalapos mátkáról és idős szántóvető aggastyánról. A’60-as évek nagyszabású Műcsarnokbeli kiállításával, kitüntetésekkel, hatalmas sajtóvisszhanggal teletűzdelt életműszakasz után éles váltást jelentett a hitelesen megrajzolt vendégmunkás szociorajzának riportsorozata, hiszen akkoriban több mint 250 ezernyien voltak. Korniss eleinte maga is járt a brigáddal munkásszállókra, munkahelyekre, Skarbit András alakjára fűzte fel egész fotóalbumnyi történetüket. Még igazolványképe, esküvői fotója is bekerült a kiállított tárgyak közé, melyek Korniss személyes, emocionális kötődését is bizonyítják: gyakran kísérte végig fotóalanyainak életútját.

Anya és bubája, 1973, © Szépművészeti Múzeum, © Korniss Péter

Ahogy visszajárt az erdélyi családokhoz is, a rendszerváltás Társadalmi változás címszava alatt gondolta tovább az esküvők, aratások, temetések jó néhányszor lencsevégre kapott pillanatai után a dolgos hétköznapokba betörő multikulturális tárgyi kultúra egzotikumaival körített (műperzsaszőnyeg, popikon) szinte skanzen szerűre vett vidéki idilljét. Hatalmas lámpákkal megvilágított, kimerevített beállításainak mesterséges credója – melyek korábban nem jellemezte az életművet – itt elementáris erővel keretezi a képeket az abszurdba hajló folklorisztikus giccsel díszítve, mely a nemzetieskedő, heriozáló felhangokat, a szerény életkörülményekkel együttérzésre lobbizó politikai kliséket is csitítja.

Betlehemesek a szántóföldön, 2011, © Várfok Galéria, Budapest, © Korniss Péter

Jézus Krisztus születésének emléket állító betlehemezők jászola a Folyamatos emlékezet következő stációjaként debreceni buszmegállóban, bevásárlóközpontban, lakótelepen tűnik fel a fogyasztói társadalom civis városának karácsonyt ünneplő kellékeként. A népszerű pásztorjáték eredetileg a subás nyájőrzők élőszereplős vagy bábozó, énekes-táncos játéka volt, melynek legrégebbi változata a gonoszt űző, álarcos erdélyi betlehemezés. A szállást kereső József és Mária a bibliai történet szerint a tehetősebbektől csak az istállóban kap tetőt a fejük fölé, akiket ezért alaposan meg is büntetnek. Az angyal közben felkelti a mezőn alvó betlehemi pásztorokat, hogy szerény ajándékokkal az újszülött Jézushoz küldje őket, közülük a süket öreg pásztor játék közben rendszerint tréfásan félreérti az angyalokat. A betlehemezés vendégeskedéssel és ajándékokkal zárul. A bukovinai székely hegyi pásztorok Jézust köszöntő játéka, a csobánolás a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe is felkerült: náluk Mária nőként, népviseletben jelenik meg, a hölgykórus kísérte pásztorok álarca pedig a pogány időket idézi meg.

Vasalóval, 2015, © Várfok Galéria, Budapest, © Korniss Péter

A Folyamatos emlékezet végül hétköznapi életképek enteriőrjeivel zárul, ahol a falusi családok nőtagjai szegődnek el idénymunkára a jómódú otthonokba, egyházi intézményekhez. Vidék és város párbeszédében a messziről érkező jövevény idegensége virágzik, a közöny már jó ideje a tájjellegű, népi hagyományokban gazdag örökség ismeretének hiányában (tanulmányutak, kirándulások) reked meg, a kulturális turizmus, nemzeti tanterv pedig, az itthoni népi értékek – mely a keresztény toposzokat is integrálta már – intenzív ápolása helyett folyvást a határon túli magyarság tradícióin csüng.

címfotó via Magyar Nemzeti Galéria, Szénaforgató lány pihenőben, 1974, © Várfok Galéria, Budapest, © Korniss Péter

Korniss Péter - Folyamatos emlékezet
Kurátorok: Baki Péter és Jerger Krisztina
Magyar Nemzeti Galéria
2017. szeptember 29 -  2018. január 7.
Reklámok

Folyamatos emlékezet” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Best of 2017 – Pont

Hozzászólások lezárva.