Bergman: A Year in a Life

Jane Magnussen Bergman: A Year in a Life négy órás rendezői változatának közel felére rövidített portréját láthatja majd ősszel a hazai közönség, országszerte centenáriumi vetítéssorozatokkal, pódium-beszélgetésekkel egybekötve. A svéd mester arcéle ezúttal mellőzi az ártatlan bájjal, szinte észrevétlenül kibomló etikai kérdések vérbőn intrikáló melodrámáját, egyetlen évére fókuszálva némi mágikus ködöt azért rajzol Igmar Bergman démonian ironikus, óriásira nőtt északi alakjának, mindez a hatalmas életműben sincsen persze másképpen. Bölcseleti mélységeket inkább a könyvespolcok monográfiái adnak, hiszen – ahogy az Uránia Filmszínházban elhangzott köszöntő beszédében Donáth Péter, a forgalmazó ELF Pictures vezetője hangsúlyozta – az August Strindbergnél is sikeresebb rendező elképesztő terjedelmű oeuvre-jét hazai esztétáink boncolgották a legtöbbet. Nem véletlen hát, hogy a svéd akadémia archívuma nagy örömmel bocsátott rendelkezésre kópiát a születésnapi centenárium premier előtti vetítésére. A dokumentumfilm színészkollégák, hozzátartozók interjúiból áll össze. Személyes emlékekből, részletesen taglalt életrajzi és alkotói tudnivalókból szövik a legendákat Bergman alakja köré. A nőcsábász sztorik, a forgatások mániákus kekszmajszolásai, a fóbikus üvöltözések sem árthatnak a munkamániás rendezőóriás ikonnak, akiről még az is kiderülhetett, hogy alaposan magával ragadta a hitleri birodalom stadionhangulata. Ellentmondásos alakja a portréfilmben kellő hangsúlyt kapott: neurotikus alkata nem igazán illeszkedett az északi férfiideálhoz, állandó gyomorbántalmakkal küszködve mégis hihetetlen munkatempóval bírt, családját szoknyavadászként elhanyagolta, ám az önigazolást folyvást kereső személyes, biográf hang ott lüktetett filmjeiben. Műveiben olyan Dosztojevszkij- és Camus-hőstípusokon dolgozott, akik kelletlenül ugyan, de minduntalan arra kényszerültek, hogy bűneiken diskuráljanak fatalizmusukból kényelmetlenül illedelmes, nagypolgárira szabott dekadencia díszletei között. Jómódú szereplői buzgó igyekezettel, már-már nárcisztikus hévvel adják oda magukat társadalmi szerepköreiknek az éltes családapától, a bűnhődésében megkeseredett, bigott lelkészen át a középkori keresztes lovagig, mágikus ködökben bolyongva, életörömöket hajszolva, dühödt liliomtiprásokba rögzülve. Kisiklott sorsok kisviláguk útvesztőiben keresik egymást, nehézkes nyíltsággal és rejtett magabiztossággal igazgatják hétköznapjaikat csendesen ördögi vagy éppen zajosan angyali puritán protestáns, római katolikus, mágikusan ortodox hitvilágokban, sátáni szektákban, felbőszülten ateista tévelygésekben. A szellemesen színpadias értelmiségiek kálváriái idővel egyre inkább szűkös szobabelsőkbe szorultak, mégis érintkezniük kellett a nyughatatlan nagyvilággal. Jane Magnussen dokuja önéletrajzi természetéből, hátborzongató élceiből adódóan leginkább az 1982-ben bemutatott, maratoni hosszúságú Fanny és Alexander, rendezéstől búcsúzó filmdrámájával állhatna párba, szerencsés kettősük így rajzolhatná meg igazán élethűre a rendezőfenomént, aki délszakibbként élvezettel vetette bele magát a zord északi hegyfokokat meghódító direktori szerepkörbe. Színpadi munkái a dogmatikus szcenírozást előlegzik már, a többszörösen Oscar-díjas, Pálmák Pálmájával különdíjazott Bergman játékfilmjei, tévésorozatai között azért megbújnak színházi érdemei is, a dokumentumfilm néhány képkockájából sejlik fel csupán puritán színpadképeinek újító jellege, melyet sikerrel a dán mozgókép mentett át az ezredfordulóra.

A Pont Blogazin a film centenáriumi, premier előtti vetítésén vett részt az Uránia Filmszínházban, 2018. július 14-én a forgalmazó jóvoltából.  

Bergman: A Year in a Life ( 2018) 117 perc
dokumentumfilm (előzetes ITT)
Rendező: Jane Magnussen
Forgalmazza az ELF Pictures.
Reklámok