Erwin Wurm: Egyperces munkák. A szobrászat mint program

A modellek után kutató szobrász groteszk pódiumról álmodik, ahol versenyeztetni kívánja megformázni tervezett, örökkévaló hírnév után ácsingózó remekműveinek múzsáit. Katalógust szab formációinak és várja lelkesen bohóckodó jelentkezőit, akik ezúttal a Ludwig Múzeum budapesti kiállítótérében pózolhatnának Erwin Wurm (1954) utasításai szerint. Mosogatókendő, tisztítószer, asztal, teniszlabda, seprű, lapát jobbára háztartásbeli kellékeivel egyensúlyozhat demonstrátor híján a látogató saját maga, hiszen a mester vázlatai csak „élő szobrokként” válhatnának láthatóvá. „Egyperces munkái” feje tetejére óhajtják állítani, ha nem is az egész világot, de legalábbis a szobrászművészet tudományát, noha Wurm csupán a modellalkotás instruáló folyamatát helyezi át a performanszok színpadára. Torz oltárkép, hatalmas, páratlan bokszkesztyű, lyukakra futtatott textilháló várja vállalkozó szellemű nagyérdeműjét: a csendesre intézményesült fehér falak persze elveszik a bohém jókedvet, az üres pódiumok halk mementóként ágaskodnak a térben a tiszteletköreiket rovó múzeumlátogatóknak. Még szürreálisabbá teljesedik így ki a modernkori abszurdba hajló szobrászat, mely az anyaggal birokra kelve végül feladja a megmunkálás ősi, valóságot lélegzetelállítóan megragadni kívánó programját és a hiány grandiózus remekművét mutatja fel. Hol van már a kígyókkal világfájdalmasan tekergődző Laokoón vagy az alélt fia keresztre feszített testét megrendülten tartó Madonna, aki legalább annak örülhetett, hogy a férfitestet egy darabban láthatta viszont. Kissé azért megnyugodhat a nézőtér, hiszen itt csupán a szoborba öntést megelőző modellalkotás folyamatáról lenne szó, mely a mesterségbeli tudás kalapácsára, vésőjére és márványtömbjére vár. A múzsakereső talapzat problémáját a lelkes műkedvelő azonban korántsem odázhatja el, hiszen Marcel Duchamp ominózus Szökőkútja is hasonló redukciót invokált avantgárd műtárgyként a New York-i galériába. Már csak a nagy francia kedvéért is muszáj szobrokat állítania az osztrák Wurmnak, maradnak hát a labirintusszerűvé épített, uborkacopfos kockafejek a barbárul megtaposott, csáléra szétcsúszott gipsztorzókkal és a bizarr, szobányi „not ready made” bútorokkal a „hátuk mögött”. A blaszfémia dühének ezúttal óriási bokszkesztyűje, hatalmas poncsója és tekintélyes ülepe volt, amivel rögvest ráült a tőzsde makettre, behúzott egyet néhány öntvénynek, hogy velőt rázó, szatirikus komédiájában leszámoljon balga teremtményeivel. Erwin Wurm – mentségére szólván – már nézőjét üdvözlő első termében sokkolja közönségét a szellemi erőtér önnön dőreségébe zuhanó mutatványával, a válassz magadnak egy filozófust! felhívás műtárgyak nem fogdoshatók! tilalma mentén, patinás könyvek gyűjtögetésére sarkalló, tabuszegő instrukciójával, közben elszánt bölcselkedők gondolathálójának jobb sarka komolyan szövi a jövő folyamatábrájának hétköznapjait. Legnagyobb attrakciója azonban mégis csak a pink fedelű katalógus, mely Egyperces szobrainak bárki által összeállítható, „szerelési” útmutatóit tartalmazza a művészet folyvást csak büntető, gőgös demokráciájának istentelenül hátborzongató apoteózisaként, az örömteli mindenki meg tudja csinálni! közfelkiáltással.

Erwin Wurm: Egyperces munkák. A szobrászat mint program
Ludwig Múzeum
2018. július 6 - szeptember 23.
Kurátor: Fabényi Júlia, Készman József

címfotó részlet a kiállításból, Végel Dániel © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum

Reklámok