Nem vagyok boszorkány

Rungano Nyoni brit-zambiai filmrendező egyértelmű útmutatást adott gyermekfőszereplője sorsához: katasztrófaturistáskodó közönségének az afrikai boszorkányper megértéséhez az első lépéseket a vádlott címbéli, költőien kihagyott vallomása alapján kell megtennie. Ráadásul a zöldfülű városlakó a törzsi rituálék puritán útvesztőjében az anyatermészet erejét már távolinak érezheti, holott a flórával, faunával együtt lélegző őslakosok életének, így a Nem vagyok boszorkánynak is főszereplőjévé válik. Az élővilág manipulatív igába hajtásának igénye már eleve utólagos beavatkozást jelent egy természeti közösség életében, hiszen tagjaik nem éltek elég körültekintő összhangban tárgyi és élő környezetükkel. A filmbeli településhálózat titkos véráldozat láncolatának (a csirke is annak számít) nyilvános bemutatása nem a bioszféra közvetlen, őslakosokkal együttműködő, hanem a kívül rekedt gyarmatosító ember dölyfös, erőszakosan fenyegető, önmagába záródó, néptribunusi színpadáról árulkodik. Mérhetetlen, évezredeken keresztül hizlalt gőgjével, idegen földrészek tehetetlen imperátoraként sajátítja ki növények, állatok életterét, próbálja a néma vagy a teremtés koronájának megérthetetlen országok (értsd: növények, állatok rendszertani országa) energiáit hasznára hajtani vagy legalábbis rosszul tolmácsolni – saját maga számára – elbutítottra könnyített komfortzónájában, ahol a véres veszedelemből kitaláló aprócska kijáratok láttán rögtön csodáért kiáltoznak a szeszélyesre felvilágosult kolonizálók. Nehezen állapítható meg, hogy Rungano Nyoni filmjében a szereplők valóban tősgyökeres afrikaiak-e vagy csupán a feketeséget magukra maszkoló, helyieket eljátszó, európai, kegyeleti turisták esetleg tajtékzó fehér amerikaiak. Mindenesetre a Nem vagyok boszorkány főszereplője az aszály sújtotta földet öntöző esővíz, a megrendítő esőtánc, a táborban lakó esőember, Shula és az esőerdők szűnni nem akaró haragja, engesztelhetetlen bánata lenne, melyért a mindenható Úr ege alatt háborgó, árnyékot vető, infantilis ember a felelős. Pedig a kultivált termőföldek, a levadászott állatvilág, a hatalmas, olajos fényű vízfelületek az óriási homokdűnék árnyékában csupán csendben kibicelni látszanak. A magára maradt gyermek – aki feltehetően egy asszony bűnét „képviseli” – helyzetének borzalmát rezignáltan felmérő fásultsága mérsékli az esőcsináló meterológus-szatíra hirtelen felbukkanó, viharos hisztériáját, persze a játékfilm fiktív természetéből adódóan sem tudható biztosan, hogy fekete Afrikában valaha is élt-e ilyesfajta, az osztrák Haneke-filmet idéző, fehér szalagos szertartás. A póráz inkább önkényes, kimonómasnisra szabott történelmi jelképnek tűnik, melyben önelégült dzsungellakó metropoliták próbálják féken tartani a természet közeli népek átfogó, holisztikus, zöld glóbuszra ható erejét, itthon tömött pénztárcával skandálva az organikus, bio- és ökojelszavak egyre csak fokozódó zűrzavarát.  A nőgyűlöletre okot adó, leghírhedtebb európai boszorkányperek a sötét középkorban lángoltak fel, a modernkorban pedig a XVII. század végi, gyarmati Amerikában, Salemben folytatódtak. A bírósági tárgyalások során a vádlottat embertelen kínzással (fejekbe vert szögek, spanyolcsizma, kínpadra vonás) bírták rá bűne megvallására (természetfölötti erőkkel kuruzslás, gyermekhalállal végződő terméketlenségi botrányok, esztelen szerelmek, természetellenes szenvedélyek, szadizmus, pornográfia, sátáni szövetségben istentagadás). Boszorkánydoktorok víz- és tűpróbáknak is alávetették a háborgó bűnösöket kiváltó ártatlan Shulákat, míg végül máglyahalálra kerültek, agyonkövezve vagy börtönben végezték. Arthur Miller színpadi művet is írt a salemi boszorkányokról, perüket egyúttal saját korának kommunista üldözéseivel is összefonta.

Az idei 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon a Nem vagyok boszorkány nyerte a Hullámtörők-díját.

Rungano Nyoni első játékfilmje a kilenc éves Shula történetét meséli el, akit egy banális véletlen miatt boszorkánysággal vádolnak meg és száműznek a faluból. A kilenc éves Shulát egy vándor-boszorkánytáborba száműzik, ahol választania kell: a boszorkányközösség tagjává válik vagy kecskévé változik. Miközben Shula próbál megbékélni új környezetével egy kormányhivatalnok szárnyai alá veszi, annak reményében, hogy hasznot húzzon kiszolgáltatottságából. A kislánynak kell eldöntenie, hogy elfogadja-e a neki szánt sorsot vagy inkább ellenszegül.

Egy újkori boszorkányüldözés története a cannes-i Directors Fortnight szekciójában debütált, majd a BAFTA-t és a Brit Függetlenfilmes díjat is elvitte. Az idei SCOPE100 online fesztivál is ezt a filmet jelölte meg, mint a hazai közönség számára legérdekesebb európai művet. David Gallego operatőr az Oscar-díjra jelölt A kígyó ölelése után ismét költői látványvilágot teremtett. (via magyarhangya

Nem vagyok boszorkány (I Am Not a Witch, 2017), 93 perc
színes, feliratos, brit – francia – német filmszatíra (előzetes ITT)
Rendező: Rungano Nyoni
Bemutató: 2018. augusztus 16.
Forgalmazza a magyarhangya.

12 éven aluliak számára nem ajánlott!

címfotó via magyarhangya

Reklámok