Eldorádó

Tisztességesen felöltöztetett, hajótörött afrikaiakat gyűjt össze egy hadihajó: évek óta gyakran láthatók az európai híradásokból ilyesféle képkockák, ha rendre a menekültügy kerül terítékre. Markus Imhoof  svájci-német dokumentumfilmje, az Eldorádó is hasonlóan veszi kezdetét, egy óriási, emberkereskedő hajókatasztrófa utasait szedik össze a Földközi-tengeren állomásozó katonák. A militáns fegyelmezettség szárnyai alá veszi a kihalászottakat, sürgősségi orvosi ellátást kapnak, ujjlenyomattal meghatározott személyazonossággal bíbelődnek, partraszállási tudnivalókkal igazgatják a megmenekítetteket. Műfaj-megjelölése szerint az operatőr dokumentál, de a szárazföldi kikötőhöz közeledve egyre inkább klisészerű színészjátékkal alakított rekonstrukciónak tűnik a film, ráadásul a történetmesélés is színpadiasan, háromfelé bomlik: egy, a zsidó deportálások idejéből keltezett, melodramatikus levélváltásra, egy hőbörgősre vett, külvárosi olasz táborjelenetre, ahol megél a kényszermunka és virágzik a prostitúció illetve egy svájci bürokrata kiutasító határozatának dokumentálására. A káosz és a rend között hányódik a film a végeláthatatlanra dagadó menekültügyben, mely népesedéspolitikai ügyleteket, gazdasági kizsákmányolást, koholt társadalmi botrányokat, korrumpált igazgatásszervezést sejtet a színfalak mögött. Magától értetődik, hogy a címbéli európai ígéret földje Dél-Amerika helyett ezúttal csakis Svájc lehet, ahol minden a legnagyobb rendben zajlik. Szatirikus szappanoperájukban elit parfümboltokba utaztatják végül a repülővel kiutasított „luxusmenekültet”. A rekonstruáltnak tetsző dokufilm az események újraigazgatásának rendhagyó leleteként számos, könnyen megválaszolható, szakmai kérdéseket vethet fel valóságábrázoló hitelességről, közérdekű nyilvánosságról és a szociális háló működésének emberi szabadságjogokkal harmonizáló érdekképviseletéről. Korunk hármas elágazású propagandafilmje maga is jelképesen kötődik a háborús múlthoz a keresztények zsidó családokhoz adoptált, tengeren túlra menekített külsejével, vonásaiban europanizált zsidók kínai és hindu, régről áttelepített famíliáinak polgári, gyarmatosító metamorfozisával, végül jóságos indián képében a kontinenst felszabadítók álságos nyomáskényszerével a hátuk mögött. Markus Imhoof forgatókönyve hasonló kavarodások nyomába ered, még a sixtusi-kápolna hajótörött végítélet jelenetei is felötölhettek a szereplőkben. Világháborús fenyegetettség hangulatának egy mozi erejéig érdemes alávetnie magát a nézőnek is, mivel a dokumentumfilm nem tart távolságot az eseményekkel, nem őrzi az objektív szemtanú optikáját, agitálva, médiahack klisékkel bőven megtűzdelve közelít az igencsak hosszúra nyúló menekültválsághoz. A történelmi leckék tanúsága szerint a jóságos, külföldi nagybácsik és a nagylelkű, látványosan felvonuló felszabadítók szerepköreinek már régen lejárt az idejük, talán nem is léteztek soha, egyetlen európai sem hitt az ilyesfajta mesékben.

Az Eldorádó a Berlini Filmfesztivál válogatásában mutatkozott be. 

A rendező, Markus Imhoof még gyerekkorában ismerkedett meg a második világháború idején Svájcba érkező olasz kislánnyal, Giovannával. Ez a személyes történet inspirálta az Eldorádó elkészítését. A felkavaró dokumentumfilm megmutatja, milyen sors vár a jelenkor menekültjeire a Földközi-tengeren, Libanonban, Olaszországban, Németországban és Svájcban. (via Cirko Film)

Eldorádó (Eldorado, 2018), 90 perc
svájci–német dokumentumfilm eredeti nyelven, magyar felirattal (előzetes ITT)
Rendező: Markus Imhoof
Foragtókönyv: Markus Imhoof
Operatőr: Peter Indergand
Bemutató: 2018. augusztus 16.
Forgalmazza a Cirko Film Kft.

12 éven aluliak számára nem ajánlott!

címfotó via Cirko Film

Reklámok