A hónap műtárgya 19/4. | Magyar Filmhét animációs rövidfilmjei, sorozatai

A Metropolitan Egyetem végzős diákjainak Magyar Filmhétre válogatott animációiban a nagykorúság lelki retorziói jó nagyra nőttek. Ács Zsuzsanna rajzfilmjében Antall József taxisblokádját próbálja feltuningolni Martin Scorsese nyomdokain: összehegesztette a zűrös, jenki pszichopatát a szende szőkével, így ültette a ’80-as évek Bettijét, a kakastaréjos punkot a volán mögé, aki annak idején inkább a hátsó ülésre behuppanó, esti kuncsaftjaival értett szót. A rendezőnő a Hollywooddal sodródó benzinháborús valóság psybient remake-jével repíti vissza nézőit a kazettás magnók idejébe, de azért az Ubernek is helyet szorít. Horesnyi Máté egy rövidfilm erejéig Jaques Tati a plázson idejét múlató Hulot úr pocakos alakját kelti életre, a fekete-fehér Tativille apró furcsaságainak etűdtripjei szürreálisan kapaszkodnak egymásba, a kósza figyelmet egy hálózatosabb, komplex horizont felé irányítva. Csánki Zsófia Dance Macabre-jának fiatal főhőse egyetlen szobányi térben táncolja el tolószékhez kötött testének, meghasonlott lelkének szívbe markoló történetét. Az Inner Rooms  (Kiss Nóra) az önkezével véget vető gyilkosságok külső tényezőit boncolgatja egy gumiszobában hagyott kötéllel, a modern kori gyógyítás etikai határterületét, a homeopátiát veszi óvatos górcső alá, melynek érzelmi háttere csupán a kétségbeesés és a józanész rideg logikája között képes egyensúlyozni. A Streetopia (Kiss G. Melinda) szinte vágatlanul úszó képi folyama szintén rendhagyó vizuális komponálásra helyezi a hangsúlyt, Google utcaképek fényképei mesélik történeteiket. Ez nem igaz, de szép a fiatal, az idős és a közép generáció párosai az együttélés édes kis semmiségeiről vallanak: a vizuális effektekről a sértések észrevétlenül terelik nyomatékot a kifejező hangszínekre, kiábrándítóan szószátyár, kitálaló igazság kerül coming outként Szabó Ildikó animációjának végére. Az InSpiral (Teleki Viola) az ihlet transzcendens, fizikai természetének állít emléket három főszereplőjével, az I have problems (Debreczeni Zsuzsanna) főhősnőjének teste pedig teljesítmény-kényszerben meghasonlott morózus hölgyként borderline személyiségzavarában, maszkulin függelékül társakat növeszt maga köré. A Mamahotel  vallásos neveltetésű csonka családja rigorózus szabályokat, idegösszeomlásos anyakomplexust és merev családtervezést kap Orosz Tina rövidfilmjében.

broken_things

Részlet Gyulai Panni Broken things című animációs rövidfilmjéből

A MOME fesztiválnyertes tini highlights-át a Szezon után nyitotta. Láng Orsolya rajzfilmje a csendes halászfalu tengerparti párosának már csak a végjátékára érkezik meg, ahol egy képeslapárus és egy fiatal dokkmunkás évődnek egymással. Időutazó tripként az Entrópia (Buda Flóra Anna) kísérletezőbbre sikerült Tóth Luca Superbiájánál, ahol a történetmesélés még főszerepet kaphatott. Gyulai Panni Broken Things hősnője drámai coming of age-hez túlontúl fiatal, óvodás kori csetlés-botláshoz nagyon is vén, hogy a szürcsölős családi vacsorák befejeztével minduntalan a vörösen izzó jetiszörny bundájába bújjon. Az Our House (Balogh Fábián) tinédzsereinek a rózsadombi squat és a neonzöld fürdőruha okozott gondot, a The Act of Breathing átlátszó fóliája alól végül egy sötétbőrű izomkolosszus támadt fel, a mesterséges műanyag zörgésével Hana Yamazaki az emberi test elérhetetlennek tűnő örökkévaló, groteszk pótszimfóniáját adja elő. A Prímek (Ottlik Anna) mániákusan kötődik a kizárólag önmagával és eggyel osztható számok ürügyén apa és fia ambivalens, matekos viszonyához, másik gyermeke békés, bölcs apátiában éli mindennapjait.  A Take Me Please (Hegyi Olivér) szerelmi sokszöge már szinte közönség kedvenccé lett, ahogy a fesztiváldíjas Még nem is (Varga Tímea) az abortált gyermeklét képzelt utópiájával. Tavaly az itthoni agyalós Bavis and Butthead is megszületett a Zűrös környékkel (Szénási Marcell) az összefonódó médiaipar szürreális hibridjeként.

A szerda kora délutáni majdnem matinét a gyermekeknek szánták, a gasztro- és gulag dokumentumfilmek előzték meg a meséket, az előző nap mustráinak formai és tartalmi kísérletező kedve azonban még bőven kitartott. Klingl Béla Boxi kartonsorozatában a wificsápokkal ellátott postamester kézbesíti nagy üggyel-bajjal a várva várt leveleket, a téli részben pedig Holle anyó hócsinálót játszik. Korlátolt gyermek- és rátarti felnőttvilág határai gabalyodnak össze, a szerethető dobozbábúk ökoszemléletével az elbizakodott nagykorúság és az éretlen naivság egyszerre viaskodik, a háztartási hulladék azért jóval többet érdemelne. Janó manó és az elveszett harmatcseppek második része (Miklósy Zoltán) már kilábalni látszik a gyermekfilmek természeti jelenségeket különféle képességekkel, degradálva differenciáló elképzelésből, a témaválasztás a természettudományos kiscsoportosok korántsem szűkre szabott célközönségét találná el, a manó joviális pocakja ugyanis szőrösen diszkriminálja, adja fel magát Buddha pókhasú szobrára. Nem úgy a rendező másik sorozata, a didaktikus Szőrmók ovi játékelrakós része, mely inkább büntetésből, mint okulásképpen nézhető meg rendetlenség feletti agonizálás tárgyát leleményesen fellelő rajzfilmként. Fabók Szilvia Marék Veronika régi meséjét, a Kippkopp a fűbent elevenítette fel, a szülő hátrányos szelekciója nyomán életre kelő, bűntudatos szófogadás önsorsrontó elkeseredését csupán a részvéttel teli szomorúság apátiája kíséri az erdőben bóklászó gesztenyegyerek depressziójában. Lehotay Zoltán Csipicsupi-sorozatában a nem kutyabarát múzeumba csempészett öleb hatalmas dinoszaurusz csontok után nyomoz, a minden hájjal megkent Szupermalac és Űrpatkány (Máli Csaba) harmadik szériájában pedig az aljas, másnak vermet ásó pusztítás diadalittas, boldog végként a scifi bűnözőket éri utol. Az egészestés játékfilmek komolyra dimenzionált Kvaggáját (Simon Balázs, Kovács Eszter) a magányos börtönök agressziója lepte el, az előítélet így megint csak fontos szerepet kapott. Sztereotípiákkal harcol viszont Lilly, a tehénlány (Pál Balázs), aki nem csak a réten zöldellő füvet, de édesség gyanánt a piros almát is nagyon szereti. Régi jó ismerősként pedig rosszcsont kisfiú helyett Egy komisz kislány naplóját (Gyulai Líviusz) kaptuk, akinek a mexikói forradalom ihlette feljegyzéseibe még a nagybácsi is beleírt, ami aztán végképp nem tekinthető szigorú cenzúrának. Örök tanulságként szükségszerű magát az előítéletet is diszkriminálni, egymástól elkülöníteni, élhetően hasznossá tenni, akár még a meg nem tapasztalás szép szóból értő empíriája árán is.

Papp Károly Kása Helix stop motionjában a fény felé tekerednek a koravén bambuszrügyek, ahelyett, hogy le sem vennék folyton mozizó, egyformának tűnő csúcsaikat a fotontévéről, egymással viaskodnak: a vágyakozó, sixtus-i Ádámot játsszák el, aki minduntalan a végtelen érintéséről sóhajtozik. Világtól elidegenedett küzdelmükből a rövidfilm csak is egy győztest hozhat ki, a vesztesnek megszégyenülten távoznia kell, a klónozás pedig igazán nem jelenthet megszabadulást a borzalmasra háziasított rabszolgaságból. A Sellők és Rinocéroszok (Traub Viktória) cirkuszi mutatványosai a kiszínezett fantázia és a szürke valóság mezsgyéjén egyensúlyoznak, a hölgy forgatókönyvíró-triász erős figurái Lajos és Laci (Simonyi Balázs) izmosra kigyúrt, kétdimenziós barátságukban találkoznak újra. Luther jubiláló, önéletrajzi sorozatában (Richly Zsolt) a hittérítő Márton testvér a fertelmes bűnök hölgyeit ostorozza, teológiatanulásra kell hát adnia örökkévaló után sóvárgó, háborgó fejét. A körforgás szédületében fogant Irijám és Jonibe (Rófusz Kinga), a halacska és a madár örvénylő barátsága, a ReMake (Klingl Béla) az agyagházépítés, a befalazott ablak, a túltolt nyilvánosság csak azért is bűne, a klónozott utódlás és a teremtő robotkéz megszemélyesítéseit járja kimerítően körbe. A Filmhét jól blokkosított, társadalmi ügyek, életkorok köré csoportosított körképe ezúttal is friss szeletet adott a tévéképernyők, mozik rajzfilmkínálatából. Már csak a vászon elidegenítő hatása miatt is érdemes közösen újból nézni, átértékelni szülőnek, gyermeknek az elmúlt évek rajzfilmjeit, a társadalom és egyén egymásnak elkötelezett invencióinak kísérletező hálójában. A gyermekkoruk után nosztalgiázóknak sem tilos persze tájékozódniuk a matiné tévé- és moziműsorokról, hiszen a válogatások általában játékfilmekhez, régi klasszikusokhoz illeszkednek. Hasznos lenne az óvodás korú közönséget gyermekbarát mozitérrel kiemelni, hogy a szülőhöz bújós ambient vetítések teret nyerhessenek, a tripcinema tiniműsorai pedig visszakanyarodhatnak műfaji eredőjükhöz, a mozivászonhoz.

Az idei Magyar Filmhét Televíziós Forgalmazású Legjobb Animációs Filmje (sorozat) Richly Zsolt Luther / Isten tenyerén, a Legjobb Animációs Forgatókönyv (sorozat) pedig Gyulai Líviusz / Egy komisz kislány naplója 13. epizód – Viva Mexikó lett.

címfotó via Magyar Filmhét/Metropolitan, részlet Ács Zsuzsanna Betti című animációs rövidfilmjéből

Reklámok