Magyar Filmhét egészestés rajzfilmjei

Rófusz Ferenc, a Hoppifalva rajzfilmsorozat atyja a Magyar Filmhétre komolyan vette elmúlt évekre visszatekintő feladatát, egészestés rajzfilmmé komponálva foglalta össze indiánjai nemzetközi ünnepeit. Toppi, Morci, Doki, Pötyi, Süti, Lu és Pecás a 2016-ban megült majmok évével kezdik, farsangolással, Bálint Nappal, húsvéti nyúllal, Helloweennel, Hálaadással folytatják, egy-egy bejegyzéssel kerekítik ki falusi naptárukat. Kétdimenzióban, multikulturálisan élik belassult mindennapjaikat, igazi konfliktuskerülők, izgalmat csak néhány helybeli, óriásira kifundált intrika adhat. Aki szerette a Miért éppen Alaszka? filmsorozat indiánjainak ügyes-bajos dolgain tövig rágni a körmét, bizonnyal imádta nézni a slow village gyermekrajzfilm változatát is. A South Park barátkozós, családi kiadása lehetne Rófusz Ferenc Egy év Hoppifalván animációja, hasunkat persze nem fogjuk nevettünkben, hogy rögtön sorozatfüggők is legyünk a hopiktól. Példájuk a békésen tűrő közösségi szellem erejéről, az ősi, helyi szokások megtartásáról, szívderítően ötletes változtatásaikról vall. A csintalan gézengúzok, tamáskodó okostojások, fontolva morgolódók azért inkább még várakoznának egy kicsit világrengető bonyodalmaikra, mintsem üdvözítő tanulságokat mondjanak fel illedelmes leckék gyanánt. A pöttömnyi manók hopi karaktereit mintha tavaly hirtelenjében a kuflikra szabták volna rá, akik lenyúlták tőlük a showt. Pedig már könyvben is megjelentek a Pozsonyi Pagonynál A legvidámabb gyereknap és A titokzatos levél epizódjaikkal.

részlet az Egy év Hoppifalván című rajzfilmből, via Magyar Filmhét/ Magyar Média Mecenatúra

Földünk egyedülálló bioszféra rezervátumai a nádasok, a mocsarak, a lápok, elképesztő taxonómiai diverzitásuk utolsó leheletével az őserdők érintetlenségének hűlt helyét mintázzák, feltöltésük az olajbiznisz ökológiai katasztrófájának eredménye, lecsapolásuk az egyenlítő égövi dzsungelek kiirtásával ér fel. Hasznot csak a kertészeti termesztésre alkalmazott tőzegben láttak az intézményesült környezetvédők, így oltalmi szabályozás körébe csupán a természetvédelem alá vont lápvilág került. Berg Judit Lengemesék-sorozata óhatatlanul is felhívja a figyelmet a hazánkban kiváltképpen terjedő természeti rombolásra, lakóparkok, tüzép telepek létesültek Füttyös Vilkó nádtengere helyére, Susogó-erdő mélyén, a Locsogó-tópartokon. Hajdan azonban elszánt koboldok vertek tanyát a vizenyős területeken: az ügyes lengék vadkacsatojásokat őriztek, ebihalakat keltettek, de a fémdobozok ökohulladékával is megbirkóztak. A zöldfülűségtől Berg Judit mesehősei teljesen bezöldültek, egyre csak öregedtek, nagykorúságukat várták. Lápszínűre bebarnult hajjal – ahogy a tavasszal kipattanó rügyek is – rigók hátán szorítanák a gyeplőt, békaderbin rodeóznának és az idősebbek őrségében szolgálnának, Sulyom király felügyelőiként. Berg Judit négy évszaknyi meseszériában kíséri végig hőseit, de úgy látszik, mintha az apró manóknak csupán a szülőktől megörökölt katonásdi maradt volna egyetlen útravalójuk. Az emberi társadalom és természet országainak diszharmonikusra összekapcsolódott evolúciója minduntalan a hódító beavatkozás hiú kényszerére tör, a főemlős alkalmazkodása groteszk színekre festi magát. Offenzív hadműveletekre sarkallja a teremtés koronájának külsejükben is eltagadott csöppnyi árváit, akik ifjú Robinsonként rigóháton, összetákolt sárkányrepülőn szökdösnek szigetükről. Tavasszal az ebihalak szabadulnak ki a hínárhálóból, nyáron a palackos tengeralattjárókat nyúlják le a szomszédos harácsok, ősszel az Afrikába vonuló vándormadarak sérülnek le a nádtenger felett, télen pedig az influenza üti fel a fejét. A versengés minduntalan háborút szít az ősi vegetáció és az újonnan érkező nádlakók között, Berg Judit zsivajgóan búskomor, bájosan agitáló tanmeséje így válik a szűkebb és tágabb környezetében meghasonuló emberszabású földlakók népszerű példázatává, a már feltöltött mocsarak síremlékévé. Bütyöknek és Tutajosnak, a Kis-Balatoni nemrég újrarendezett Tüskevár vakációzó főhőseinek hasonló dajkájává válik a természet rezervátuma. A Pozsonyi Pagony Kiadónál az animált mesesorozat nyomán már Lengekalendárium és Lengeszakácskönyv is napvilágot látott, Timkó Bíbor illusztrációi alapján a rajzfilmekhez pedig promótáló, fejtörő Lengefüzet járt.

részlet a Lengemesék-sorozatból, via Magyar Filmhét

Ruben Brandt, a műgyűjtő szintén egészestés rajzfilm pszichothrillere nyerte az idei Magyar Filmhét Legjobb Mozi forgalmazású Animáció Díját. (Milorad Krstic high society kollektor történetét korábban ITT ajánlotta a Pont Blogazin.)

címfotó via Magyar Filmhét, részlet a Lengemesék sorozatból