André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

A romantikus prózára már Dosztojevszkij baltás gyilkosa is keresztet vetett, a lektűr álarca mögött André Aciman (Szólíts a neveden, 2018) azonban végérvényesen megadta a végső döfést a kihagyás retorikai műfogásával leleplezett szenvedélynek, főhőse szilánkosra töredezett vágypanoptikumában nagy műgonddal éri tetten a sóvárgás hűlt helyeit. Az elbeszélő vonzalmának ambivalens megpróbáltatásait azonban minduntalan helyben hagyja, narrációjával derék trubadúrként rekonstruálja kedvenc francia rendezője előtt tisztelgő Eric Rohmer filmfesztivál New York-i stációit. A kényszerűen destruáló Nyolc fehér éjszakának polifóniájában a szerzőnek csak nyomokban sikerül felépítenie a személyiség feletti kollektív szubjektum szeplőtelenül lebegtetett főhősnőjét, de a tudatregényeken megilletődött, modernitáson túli feminista hang (Virginia Woolf, James Joyce) maszkulinná lesz és szenvedélytől átitatottan válik le a szövegtestről. A narrátor mindössze néhány mondatba sűríti féltékenykedő szavait, majd olvasóját vádlón ugyan, de egyetlen személlyé gyúrva cinkostársként egy képzeletbeli, ismeretlen arc mögé bújtatja, hogy beszélhessen hozzá. Erotikától is fűtött szenvedélyét útközben az elhallgatás alakzatában hagyja el, majd szerelmének plátói holttestét, Clarát üldözi és öltözteti fel különféle, leginkább férfias személyiségekkel a Manhattani éjszakában. Az egymást űzők lelkiismeretes évődése, óvatos kínzása teszi ki Aciman prózájának gonoszul lopakodó báját. Töredezettségében csapongó elbeszélőkedvvel – olykor kiérződik a hevenyészetten papírra vetett mondatok feszült gondozatlansága – erősíti fel második regényében a főszereplő törlésjele alá helyezett szeretőjétől elforduló monológjait, melyekről nem feltétlenül a kurzív tipográfia árulkodik. Ámokfutásában a narrátor az igazit üldözi, melyet önnön kényszerétől hajtva utolér ugyan, azonban kegyetlenkedő haragja kergeti az elbeszélést, nyíltan meghasonlott fájdalmában nem leli nyugalmát. A szerző által is felemlegetett Fehér éjszakák pusztán sugalmazva támogatja a művet, az újrafeldolgozás gyanúja nem vetül rá a tudatregényre. A nagy orosz romantikus próza hírhedt vétkei kísértenek árnyék módjára a sorok között, Dosztojevszkij-hősök igazítják ki minduntalan a féltékenységben meghasonlott férfilélek bizonyosságának gender kálváriáját. A szerelem idejének, terének és cselekményének hármas egysége halálos sebet kap, a kifinomult ambivalencia bohém izgalma a hazugság gyanújának hálójában vergődve örökre csúf arcát mutatja a mesterek és Margariták mindent bekebelező bálján. A főhős karácsonyi partyra érkezik, találkozik Clarával, a hősnő bemutatkozásának boncolgatása azonban igencsak hosszúra sikerül. Agyonborsozott húsgolyókkal, sms-ekben kiagyalt randikkal kínozzák egymást a szeretők, tinikorúságukban meghurcolt légyottjaikra különféle művészek munkái vetülnek: Eric Rohmer-filmek, Beethoven-szonáták és Hopper-festmények. A kínzás növeszti fel érzelmeiket, a képzeletbeli fátum ideájához vágyódva. Szerelmük színpadát leginkább a közeli moziban állítják fel, de előfordul, hogy léha hétvégéiken Bonnie és Clyde-ként kelnek útra, idős pároknál vesztegelnek. Csokigolyóbisokat, muffint majszolnak, a hősszerelmesnek heveny pánikrohamtól görnyedezve végül még az intenzívre is sikerül eljutnia. Az unásig hajszolt dandy különélés vágyakozva kóborolna a hétköznapiság proli tilosában, de nem tud, így hát groteszk módra babrál a szerelem szükségszerűen távolságtartó természetével a darabjaira hulló szövegtesten, hogy végül fenyegetően összecsapjon a célba talált olvasó feje fölött. A nevek rengetegében a szilveszter keretezi a téli éjszakákat, zárásképpen még az ex személye is felderíthető a lövészárkok csatáinak nyári magányában. 

Egy huszonéves férfi elmegy egy manhattani karácsonyi partira, ahol egy nő csupán annyit mond: „Clara vagyok.” Az elkövetkező hét napon minden este találkoznak, ugyanabban a moziban. A férfi le van nyűgözve, de azért óvatos, lassan halad előre. Fokozatosan alakul közöttük a feszültség, a remény, a bizalmatlanság. André Aciman kérlelhetetlen pontossággal kutatja szereplői érzelmeit, érzéki nyelvezettel írja le útjukat, közeledéseiket és távolodásaikat, egészen a varázslatos szilveszteréjszakai zárójelenetig. (via Athenaeum Kiadó) 

André Aciman tavaly novemberben az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent második regénye szintén megvásárolható lesz az idei 90. Ünnepi Könyvhéten, június 13-19. között a Duna-korzón. 

Nyolc fehér éjszaka (Eight White Nights, 2010.)
Athenaeum Kiadó, 464 oldal
Megjelenés: 2018. november 26.
Fordította: Rácz Judit

címfotó via Athenaeum Kiadó

Reklámok