Rembrandt és tanítványai

Sötét tónusok, groteszk jelenetábrázolás, lélekboncoló részletgazdagság, elképesztő kontrasztok hallatán bizonnyal a flamand aranykor mesterének, Rembrandt-nak híres műhelye juthat a műkedvelők eszébe. A festő és tanítványai portréiból, zsánereiből, élet- és tájképeiből ad kabinetnyi grafikai válogatást a Szépművészeti Múzeum szeptember 19-én nyílt kiállítása. Élete delére érkező értelem, szegénysorban prófétáló, csalárd lélek, munkában és bő gyermekáldásban törődött testek közé száll vissza vénségére a napkeleti bölcs, hogy elborzasztó igazságot tegyen a napszámosok között.

Rembrandt Harmensz. van Rijn (Leiden, 1606–Amszterdam / Amsterdam, 1669) Kőmellvédre támaszkodó önarckép / Self Portrait Leaning on a Stone Sill 1639, Rézkarc, papír / Etching, paper, 207 x 164 mm
Szépművészeti Múzeum

A hanyagságban elvadult, kizsigerelt természet visszaköveteli mindazt, amit a gyökereitől eltávolodó városlakó értelmiségi, ínségre jutott földműves kivívott magának. Teret hódít a rövidlátó együgyűség, a képmutató balgaság, hogy az áldott állapotú Zsuzsanna legendája csúfos véget érjen, a maradék gyerekhad a familiáris zsánerképek tanúsága szerint kolduskézre kerülve meneküljön meg. A tomboló harag a prófétálás bálványimádó oltárait sem rest dicsérni, hogy vénségére családi fészket dúljon szét, mely csak csodával határos módon juthatna ki a bajból. Sokszor falatnyi napi betevőre jutott sorsokban bújik meg az istenadta tehetség, a géniusz az alázat ingoványos talaján szorul igazán gondoskodó figyelemre, hiszen a haszonleső értelem gőgje fenheti a fogát a mestermunkán edződött kézügyesség talentumaira.

Vázlatok és kidolgozott, miniatűr remekművek a fekete-fehér kontrasztot erősítik, az életerőt fenyegető tudás tanmeséje bontakozik ki a grafika-sorozatokból. A bimbódzó értelemnek a kishitű féltékenység, a szakmai irigység éppúgy gátat vethet, mint önmaga félelmetes, a valósághoz elképesztő erővel közelítő, korát meghaladó korlátai. Veszélyes mesterséggé válhat a képzőművész hivatása, a kapitalizálódó Hollandiában különösképpen, menedékül csupán a hitbéli alázat szolgálhat.

Ferdinand Bol (Dordrecht, 1618–Amszterdam / Amsterdam, 1680) Tiszt arcképe / Portrait of an Officer
1645 Rézkarc, papír / Etching, paper, 150 x 125 mm, Szépművészeti Múzeum, Delhaes István gyűjteménye

Élethű jelenetezések, kifejező tekintetek valóságos ábrázolásmódjában érvényre jut a kényszerű, agyongyötört asszonysors, a szűkös étrend, a fiatalos test megtört életereje és a szűnni nem akaró robotolás a földeken, melyből a gyengébbik nem is jócskán kivette a részét. A kétkezi munka szenvedés teli nyomaitól a pennát ragadó portrék sem szabadulhatnak a modernizálódó országban.

Kamarakiállítással emlékezik a Szépművészeti Múzeum Rembrandt halálának 350. évfordulójára. A szeptember 19-én megnyílt tárlat Rembrandtra mint mesterre és tanítóra kívánja felhívni a figyelmet. A kiállítás teljes egészében a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének és Régi Képtárának anyagából valósult meg. 2006-ban láthatta a hazai közönség a mester rajzait és rézkarcait a Rembrandt 400. Rézkarcok és rajzok című nagy sikerű kiállításon, majd 2014/15-ben a Rembrandt és az arany évszázad című tárlaton. A Magyar Nemzeti Galériában szeptember 22-én zár Az önarckép fantomja. Rembrandt 350 című kiállítás, mely a magyarországi neoavantgárd néhány immár klasszikusnak tekinthető Rembrandt-parafrázisát mutatja be. A múzeum Grafikai Gyűjteménye több mint 40 lapot őriz Rembrandtnak és követőinek a rajzaiból, a mester rézkarcaiból pedig csaknem az összes lapot, valamint jó néhányat a tanítványok rézkarcai közül is. A mostani kiállítás – a nemzetközi tendenciákkal megegyezően, melyek a mester tanítványainak stiláris elkülönítését helyezik a kutatások fókuszába – az évforduló alkalmából Rembrandt rajzait és rézkarcait a tanítványok műveivel együtt kívánja bemutatni.  A rajzoktatás egyes területei – portré, akt, tájrajz, figuravázlat, narratív kompozíciók – alapján rendezett kamarakiállításon a munkák bepillantást engednek Rembrandt tanítói tevékenységébe és műhelyének működésébe. Ferdinand Bol, Gerbrand van den Eeckhout, Samuel van Hoogstraten és mások Budapesten őrzött lapjainak bemutatása a mester kezétől származó rajzok, rézkarcok kíséretében számos párhuzam, adott esetben izgalmas eltérés felfedezésére nyújt egyedülálló lehetőséget. Rembrandt műhelye – mely csaknem ötven feljegyzett tanítványt vonzott – egyfajta  szabadiskolaként működött, ahová többnyire alapképzésüket elvégzett, kész művészek jelentkeztek. Céljuk a mesterrel való együttműködés során tudásuk tökéletesítése, elmélyítése volt. Teljesen elsajátították Rembrandt rajzstílusát, a mesterével megegyező rajztechnikákat – lavírozott toll- vagy ecsetrajzot, barna tintát, krétát – alkalmaztak. Rembrandt környezetében lehetőségük volt az élő modell utáni rajzolás gyakorlására, miként azt a Grafikai Gyűjteményben őrzött rézkarcok (például Modellt rajzoló művész, Két férfi akt, és nő gyermekkel a háttérben) is bizonyítják. Ellentétben a korábbi művészgenerációval és kortársaival – mint például Rubens és  Van Dyck – Rembrandt nem utazott Itáliába. Hatalmas metszetgyűjteményének köszönhetően azonban behatóan tanulmányozhatta Leonardo, Raffaello és Tiziano műveit. A tájképművészet területén a velencei mesterek iránt tanúsított érdeklődését jelzi egy 16. századi velencei művésztől származó tájrajz, amely egykor Rembrandt birtokában volt és a mester javításait hordozza. Rembrandt fény-árnyék hatásokat és atmoszferikus viszonyokat különös érzékenységgel megjelenítő tájrajzain elsősorban a holland vidéket jelenítette meg: Holland ház erős fény-árnyékban, Holland ház napfényben. A korábbi haarlemi mestereket (Hendrick Goltzius, Esaias van de Velde) követve bejárta a holland vidéket, Amszterdam környékét, és vázlatokat készített. Motívumgyűjtő sétáira a tanítványok is elkísérték, például Abraham Furnerius. Az ő rajza, a Falusi utca fákkal és templommal, amely egyértelműen Rembrandt 1640-es években kidolgozott kompozícióit követi, ugyancsak helyet kap a kiállítás tájrajzszekciójában. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményének egyik kiemelkedő műalkotása a Barent Fabritiusnak tulajdonított, gondosan kidolgozott, lavírozott rajz, amely Rembrandt Zsuzsanna a fürdőben című fő művének (Berlin, Gemäldegalerie) egy korábbi változatát őrizte meg. Mivel Rembrandt a festményét többször átfestette, a budapesti lap különleges értékű művészettörténeti dokumentum. Rembrandt azonban tanítványait mindenekelőtt a szolgai másolástól eltérő, önálló komponálásra bátorította. Ennek gyakorlása céljából a tanítványok variációkat készítettek Rembrandt műveiből kiindulva. Ferdinand Bol rajza – Az angyal megjelenik Manoahnak és feleségének – például Rembrandt Rotterdamban őrzött, azonos témájú kompozíciójának (Museum Boijmans Van Beuningen) változata.  Rembrandt történeti festészete a színházművészetből is táplálkozott. Amikor az amszterdami Van Campen színház 1659-ben színre vitte Joannes Serwouters Eszter, avagy a zsidók megszabadítása című darabját, Rembrandt nem sokkal később elkészítette Eszter lakomája című festményét a színdarab megrendelője számára. A festményen feltűnő karakterek és díszletek egy ismeretlen tanítvány gyűjteményünkben őrzött kvalitásos lapján is megjelennek, eltérő beállításban. Rembrandt „élet után” („naer het leven”) rajzolt zsánerjeleneteinek, rézkarcainak realizmusa, karakteres jellemábrázolása páratlan: Asszony síró gyermekkel és kutyával. A társadalom peremén élő koldusok ábrázolásához (például A falábú koldus) az inspirációt Rembrandt közvetlen környezetéből és Jacques Callot koldusokat ábrázoló rézkarcsorozatából – Koldusok/Les Gueux (1622) – merítette. A tanítványok ebben is igyekeztek követni. Az utca embereiről készített vázlatrajzok sora jelzi, hogy ők is gyakorolták az élet utáni rajzolást és sokszor azonos modellekről dolgoztak. (via Szépművészeti Múzeum)

Rembrandt és tanítványai
Rajzok és rézkarcok a Szépművészeti Múzeum
gyűjteményéből
Szépművészeti Múzeum
Kurátor: Tóth Bernadett
2019. szeptember 19 – 2020. január 5.

címfotó via Szépművészeti Múzeum, Rembrandt Harmensz. van Rijn, Holland ház napfényben / Dutch Farmhouse in Sunlight, 1635/36 Toll, barna tinta, barna lavírozás, papír / Pen and brown ink, brown wash, paper, 164 x 223 mm, Szépművészeti Múzeum, Esterházy-gyűjtemény